Ünnep

Az igazi, hamisítatlan Karácsony a szívünkben van. Független a fától, az ajándékoktól. De függ a mosolytól, az öleléstől, az örömtől, és legfőképp a szeretettől. Kívánom mindenkinek, hogy Áldott, Békés Ünnepben lehessen része azok oldalán, akiket nagyon szeret!

Újabb "szakítás"

A címet nem szó szerint kell érteni.
Tegnap terápián voltam. Tök érdekes,egy gondolat foglalkoztatott: ültem a kocsiban, és azon agyaltam, hogy volt olyan alkalom, mikor teljesen érdekes dolgok "jöttek elő", vajon most mi vár rám? Ezek a női megérzések...
És egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy a terápiám befejezéséről beszéljünk. Bár éreztem már azt mostanában, hogy néha csak elpazarolom az időt és a pénzemet, mégse mondtam volna, hogy legyen vége. És András most megkérdezte, hogyan látom a fejlődésemet. Én magam mondtam ki, hogy a 90%-ról kb. 5%-ra csökkentek a félelmeim, és úgy érzem ezt a mennyiséget képes vagyok kezelni, hisz soha nem terápián jön amúgy se elő, és magam bírkózom meg vele. És mivel a kitűzött célt teljesítettük, döntést kellett hoznom. Van-e más cél, amiben segíthet, vagy búcsúzzunk el? Mondtam ja, a családalapításba esetleg beszállhatna :D. Nem vállalta .D. Így átgondoltam, és úgy éreztem nincs most más. Jól vagyok, és ezt ki tudom mondani. Élvezem az életem, és gazdagnak érzem magam. Van egy otthonom, egy hely, ahol igazán jól érzem magam, van egy autóm, van egy szerető anyukám, és van rengeteg barátom. Hálás vagyok mindezért. És majd egyszer társam is lesz, tudom :).
András azt mondta, ez olyan lesz, mint egy szakítás. Nem tévedett...már akkor este ott majdnem sírva fakadtam, és elkezdtem pánik tüneteket produkálni. Ő meg csak mosolygott ezen, azonnal felismerte. És ma egész nap ennek hatása alatt voltam. Fáj. Igen. Volt valami nagyon jó az életemben, amibe kapaszkodtam, amit vártam, ami olyan dolgokat hozott elő belőlem, amit már nem is reméltem. És ide jutottam. És most vége lesz. Sajnálom, de tény, hogy meg tudok állni a saját lábamon, és meg is kell ezt tennem. Legalább több pénzem marad :). Úgyhogy ez a helyzet, most ismét fáj a szívem valakiért, még ha nem olyan értelemben is :).

Összejön...:)

Most sokan körülöttem összejönnek , és ez engem olyan nagy örömmel tölt el! Tök jól érzem magam ettől (is). :).
Viszont ma kocsival jöttem, és a havas autópályától kevésbé érzem jól magam :). Ó, azok a szép téli gumik :D.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve...

írom most ezt a bejegyzést. :). Na jó, fel vagyok pörögve, nem bírok lefeküdni, ezért írok itt most minden féléről, csak mert ki akarom írni magamból, plusz annyi minden van, hogy jó lesz majd évek múlva visszaolvasni, ha töltődni kell :).
Végre befejeződött a kocsiszerelési történet, ennek nagyon örülök :). Jó érzéssel tölt el, hogy van egy kicsi szépséges autóm, talán az első dolog az életemben, amit nagyon akartam, és összehoztam, saját döntés, intézkedés révén.Csak a pénzt adta más :D. És ez jó.Mármint a saját döntés :D. Anyagilag ugyan komoly megszorításokba mentem bele emiatt, mégis azt érzem, megérte. Mert lehet hogy nem vásárolgatok össze-vissza mindenfélét, mégis jónak érzem ezt, mert valamiért teszem. Még ha ez a valami egy kocsi, akkor is. Rendszert visz az életembe, és ez tetszik nekem :).
Egy másik érdekes dolog, a FONTOS-ság kérdése. Nem rég Krisztián beírt egy idézetet fb-re arról, hogy az élet rövid ahhoz, hogy olyanokra pazaroljuk, akik nem szeretnek minket, és ha új lehetőség adódik, ami esetleg megváltoztatja az életünket, ne gondolkodjunk rajta, vágjunk bele. Vagy valami ilyesmiről szólt :D. Akkor ez nem különösebben hatott meg. De aztán pár nap elteltével, mint akit sokkolóval kezeltek, hirtelen az az érzés lett úrrá rajtam, hogy te jó ég, körülöttem sok ember van, akinek én fontos vagyok, akiket tényleg érdekel, hogy mi van velem, és nem csak az én részemről él az érdeklődés...és hirtelen nagyon gazdagnak éreztem magam, öröm töltötte el a szívemet. Fogok csalódni ezekben az emberekben, az biztos, mint ahogy ők is bennem, hiszen nem vagyunk tökéletesek, és mégis, mennyire csodálatos, mennyire sokat ad, hogy tényleg foglalkozunk egymással. És ekkor ugrott be az az idézet is, és végre feladtam azt, hogy olyan szekér után szaladjak, amelyik nem vesz fel, mikor van több olyan szekér, amelyen nyugodt szívvel utazhatok :). Gondolok itt Antira, Ottira, Enire, Balázsra, Szilvire,Pecura, Istvánra, Zsófira,Székire és nem utolsó sorban Bagolyra is. És főleg őrá szeretnék kitérni. Egy őszinte és igazi barátra leltem benne. BARÁT-ra, és nem másra. Az elejétől kezdve jókat tudtam beszélgetni vele, és ez a mai napig megmaradt. Ha nem írok egy ideig, rám kérdez, ha valami van, megbeszélhetem vele, ugyanakkor ő is bízik bennem, és ez nagyon jól esik, és fontos is nekem. Mert mondani sok mindent lehet, de a tettek bizonyítanak igazán. Eni is, hiába van olyan messze, és nem beszélünk minden nap, minden egyes találkozás olyan, mintha tegnap láttuk volna utoljára egymást. Na jó, nem ömlengek itt tovább, szerintem mindenki érti a lényeget :).Na, mi a lényeg? Hát hogy ragadjon a bélyeg! ( szerintem este 23:11-kor ez elfogadható poén...:).
És a most hétvége: hát eddig nagyon jó volt! Pénteken hol is jártam? Basszus...ja megvan! Elmentem Balázsékhoz :). Eredetileg a városban kellett volna találkoznunk, de persze Balázs hamarabb végzett, ezért rábeszélt, hogy menjek el hozzájuk. Meg is tettem, persze kisebb kaland kíséretében, ugyanis hamarabb fordultam el balra, mint ahogy kellett volna, s hát ismeretlen útra keveredtem, de követtem az elgondolásomat, s a végén ott lyukadtam ki, ahonnan már tudtam az utat :). Nagyon jó volt őket látni, már nagyon rég nem találkoztunk. Aztán elmentem Antihoz képeket nézni, majd pont mikor hazaértem, Attila kint volt, így segített becsukni a kaput, s mivel nem voltam még fáradt, illetve szülinapja volt, bementem hozzá egy kicsit. Ott voltak a többiek is, és most először engem teljesen magával ragadott a zenéjük. Nagyon jó kedvem volt, és rengeteget nevettem, főleg miután felvettem a "nagyis" szerkómat. A legjobb természetesen az volt, hogy nagyszerű partnerre találtam ebben a hülyeségben, olyan szinten kapcsoltam ki , hogy abszolút mindent félre tudtam tenni, nem foglalkozni, és csak a pillanatot élveztem. Hatalmas élmény volt! Ehhez a múltkori chatelésem hasonlított még, amikor is egy izgalmas srácot sikerült megismerni, és rácsodálkozni mindarra, amit kihozott belőlem :).
Ma pedig Ráckeresztúron jártunk anyuval. Hát marha jó házban laknak Ildiék! Nagyon tetszett! Mondtam is neki, hogy kiköltözök én is :), hely úgyis van elég :).És nagyon érdekes dolog is történt: rábukkantam két olyan könyvre, melyet annó én ajándékoztam oda valakinek...Este társas volt, nagy beszélgetésekkel, és még nagyobb nevetésekkel :).
És nem mellékesen, ma lettem "5 éves". És hálás vagyok azért, mert élek, és mozgok, de még mindig a felszínen tartom ezt a balesetet, nem voltam még képes szembenézni vele. Pedig nincs félnivalóm, és mégse megy. Nem tudom az okát.
 Holnap pedig búcsú lesz, ha minden igaz :).

Egyetlen dolog

A mai nappal kapcsolatban millió dolgot tudnék elmondani, de nem hiszem, hogy ez volna a helyes. Így beszéljen helyettem az alábbi dal:

http://www.youtube.com/watch?v=dU02tyBAp4A

És egy kis érzelem...

Azt hiszem bajban vagyok :). Egészen tegnap estig semmi nem volt, sikerült nagyon jól kezelni a kettőnk "kapcsolatát". Aztán nem tudom mi történt. Még úgy mentem oda, mint azelőtt. Erre ahogy feküdt mellettem azt éreztem, hogy már nem közömbös...és ennek nem örülök:(. Nem akarok beleszeretni, mert tudom, hogy nem ő kell nekem. Nem mondtam neki semmit az este, gondoltam reggelre kialszom. De nem múlik a dolog, így azt hiszem abba kell hagynom ezeket az ott alvásokat, mert nem lesz ennek így jó vége. Érzelmi alapon működő ember vagyok, így most, még az elején, amig tudom ésszel irányítani, le kell állítanom magam. Amig szerelmes nem leszek..

Odahaza

Ahogy már írtam, rég éreztem magam ilyen jól otthon. Péntek éjjel indultunk, az eredeti 3 helyett majdnem 4-kor. A TV-t nem sikerült elvinni, sok volt a csomag, de nem is baj, legalább mama nem erőlteti feleslegesen a szemét.
A hazafele út jó volt, végig ébren voltam. Sanyi Mihályfalváig jött velünk, onnan hárman mentünk tovább. Közben ránk is virradt; még soha életemben nem láttam ilyen gyönyörű narancs színű napot! Csodaszép volt, nem bírtam gyönyörködni benne. És tök érdekes, hogy visszafele is ugyanilyen volt, pedig délután jöttünk...
Valahol Margitta előtt Ferike átadta a helyét, hogy kipróbáljam a Mondeo-t. Természetesen felbőgettem a motort elsőre, jó szokásomhoz híven :). Az ő kuplungja is nagyon fent fog, és hiába adtam gázt, nem akart elindulni. De legalább nem fulladtam le :). Aztán Margittán visszacseréltük a helyünket, míg Évi néni bement vásárolni.
Délelőtt 10-re érkeztem meg, ottani idő szerint, mama még nem volt otthon. Leültünk Orsiékkal beszélgetni, majd délben megérkeztek ők is. Ilonka néniék hozták haza. Igazából egész jól néztek ki, igaz alig telt el két perc, máris Robiról kezdtek el beszélni. Valami elmondhatatlanul fájó érzés, hogy ilyenkor az ember semmit nem tud tenni! Ilonka néni mutatta a képeket Robi sírjáról, én meg nem tudtam hogyan ne bőgjem el magam. Szörnyű volt! Mit mondjak? Hogy sajnálom? Persze, hogy sajnálom! Annyira tettem volna valamit, bármit, ami segít, de itt nem lehet :(. Nagyon keveset maradtak, még egy kávéra se jöttek be, mentek a temetőbe...
Mama elég rosszul nézett ki. A szemei nagyon beesettek voltak, a hangja halk, és ereje se sok volt. Még soha nem láttam ilyennek az én pörgős kis mamámat :(. Szürke hályogot műtöttek ki a szeméből, mondjuk belső varrás, meg minden, nem csoda, hogy legyengíti. De persze olyan, mint egy rossz gyerek. Megmondta neki az orvos, hogy semmit nem csinálhat, csak pihennie szabad, mert minden befolyásolja. Hajolni és emelni tilos. Na, erre nekifog pakolászni, leesik egy papír, hajol utána..Mama, ne hajolj! Ó, csak ezt a papírt veszem fel. Nem veszed fel! Na jó, nem tetszik neki :). Aztán kijön Alex, fel akar ülni a székre, mama egyből emelné. Mama, nem emelhetsz! Na jó, azt rám hagyja:). Kb. ebből állt minden nap. Este, mikor szúródott a szeme, elismerte, hogy tényleg nem kellett volna semmit csinálnia, elvégre őt műtötték, másnap meg: de csak egy darab fát hozok be, de csak ezt veszem fel, de csak azt teszem oda...a végén mondtam megverem, mert nem ért a szép szóból :). Mondjuk hála Istennek hétfőn már sokkal jobban volt, látványosan élénkebb és erősebb hangú is volt, aminek nagyon örültem. Mondjuk pihengetett is, érezte, hogy azért nagyon gyenge. Elvileg két hét múlva műtik a másik szemét is, mert egyre inkább tapasztalja, hogy jobban lát, és ettől tette függővé a másik műtétet. Az én drága mamám! :).
Biró mama ugyanúgy van, csont és bőr, lila, sárga és kék folt, de szívós, mint állat :))). Mondta is, hogy hát, neki nincs már sok hátra. Én meg mondtam, hogy amióta az eszemet tudom, ez a szöveg megy, de olyan szívós, hogy már nem hiszek neki :). Tatával sokat kínlódik, mellesleg amennyire eszetlen az öreg, annyira rafinált, ugráltatná mamát jobbra- balra, de ő meg nem hagyja magát :). Apu jár most hozzájuk segíteni, mivel őt meg leszázalékolták, és van ideje elmenni. Most tök jó volt vele is találkozni, mamánál mondjuk nem sokat beszélgettünk, de másnap felmentem hozzá, és akkor igen. Érdeklődött, én meséltem, és végre azt éreztem, van apám. Mondtam is neki, hogy szükségem van rá, jól esne, ha néha neten rákérdezne, mi van velem, élek-e még. Ez a mostani találkozás nagyon pozitív nyomot hagyott bennem.
Ákos kapott egy autót, egy 96-os audit. Kipróbáltam, de azt hittem kirugdosom a gyereket magam mellől. Kicsit nagy arca lett, és minden baromságot összekommentált, de a végén már olyanokat, hogy nem tudom hol az 1-es...nagyon idegesített, így kicsit össze is kaptunk, és apu mellém állt. Ez jól esett! Mondtam is neki, hogy nem engedem kipróbálja a Cliot:). Na, de ezt leszámítva vele is sikerült egy jót beszélgetni 18 év után :).
Szombat este voltunk a bárban. Kurva jó volt! Otthon volt Mada is, meg ugye Ferike is. Régi, kedves emberek :). Meg jöttek Orsiék, Lénárd, és még néhányan. Valami jó kis mulatós zene ment, de olyan hangulatos, meg a kedvünk is jó volt, és még Ágota is a nyakamba borult, és sírva fakadt, amit nem is értettem, de örültem neki. Mondjuk másnap már nem nagyon ismert, de ez más tészta :). Olyan jó kedvünk volt, egy csomót poénkodtunk, nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat. A végén szinte mindenki lelépett, csak 4-en maradtunk, és nekifogtunk karaokézni. Na, ott szakadtam a röhögéstől!!! Szuper jó volt! Aztán mi is elindultunk haza.
Csodás érzés volt a családommal lenni! A kis Alex tünemény egy gyerek, sok időt töltöttem vele, nagyon ragaszkodó, nagyon szeret bújni, én meg nagyon szeretem, ha hozzám bújnak, így jól elvoltunk. Olyan édesen beszél, állandóan mondja a magáét. Jó gyerek, nincs vele sok baj. Hétfőn mesenézés közben azt mondta: Kinga tejetlek! Én tejetlek! :). Azt hittem megzabálom, annyira édes volt! :).
Nos, úgy érzem érintettem mindent, így hát be is fejezem a kis beszámolómat :).

Idehaza

Mar nagyon reg nem ereztem magam ilyen jol itthon, szulohazamban :). (ekezetek nincsenek :))).

Chat beszélgetés :)

Szevasz.

csá

hogy vagy?

Álmosan Te?

most nem vagyok álmos, kivételesen, pedig amióta megvan a kocsi, alig aludtam

Te is rettegsz?

igen, félek saját magamtól

21:05

Megalapozott.

21:05

jó hogy Rád írtam

.)

Szeretek Istvánnal chatelgetni, önbizalom építő hatása van :D.

Hétvégi dolgok :)

No, van vagy két percem, hogy írjak, kicsit durva, hogy még éjjel háromnegyed 12-kor is pörgés van :). Durva, de jó! :).
Hétvége: jó volt. Mondjuk szombaton elég rosszul indult a délelőtt, nem éreztem valami jól magam. Szétesésem nyomait még hordoztam, jó lett volna kicsit letenni ezt a terhet. De nem jött össze, sőt, ismét kicsit kiakadtam egy anyuval való beszélgetés után, ezért jól kisírtam magam. Mondjuk az segített, mert aztán egész jó kedvem lett :).
Vasárnap meg extra sokáig sikerült aludnom :). Negyed 12-kor keltem fel, magamtól. Már jó rég nem aludtam ennyit :). Aztán még kicsi lustálkodás, s már jött is Szilvi, kölcsönkérte egyik fényképezőt, mert a héten elutazik Barcelónába, s az ő gépe most nem valami megbízható. Így fotó próbát tartottunk, majd 2-kor megérkezett Endre is. Így elvittük Szilvit a keletihez, hogy Endre is próbálja ki az autót. Elsőre ötször fullasztotta le, ez még nekem se jött össze :D. Aztán négykor elindultam Gödöllőre Pecuhoz. Ahogy odaértem, fel se mentünk, Pecu ismét gyakorolni akart, mert nagyon stresszeli, hogy mindig lefullad, ha el kell indulni. Közben rám csörgött Tomika, és megbeszéltük, hogy találkozzunk az M0-ás Csepeli lehajtójánál. Na, nagy bátran mondom persze, simán :). Faszán eltévedtünk volna, hozzáteszem, ha ketten indultunk volna el. Még szerencse, hogy Pecunak nem volt kedve, így Krisztiánt és Bagolyt kértem meg, hogy tartsanak velem. Szó nélkül jöttek, s ez nagyon jól esett:). Mondjuk fogalmam sem volt merre vagyunk éppen, elég rossz idő volt, és örültem, hogy tudok az útra és az autóra figyelni. Ennyi tellett tőlem :). Tomikát nagyon jó volt látni, újra a régi kis pernahajder volt, csak kár, hogy kevés időnk volt! Kis bolond! Olyan jó volt így együtt, tetszett nekem :). Visszafele sokkal rövidebbnek tűnt az út, mint odafele, amit nem is bántam, mert már eléggé fáradt voltam. Nem csak én :). Ennek ellenére csak éjjel fél 2 fele sikerült elaludni, másnap pedig 6 előtt maguktól nyíltak ki a szemeim...úgyhogy hétfőn értelmi képességeim legalján voltam. Sebaj, nem ez volt az első eset :D.

Nem tudom miért...

...de összeomlottam:(. Elfáradtam. Ma is csak ültem, és csorogtak a könnyeim, minden különösebb ok nélkül. Azt hiszem fel kell töltekeznem...

Kicsi Clio :)

Végre itthon, megfürödve, és hulla fáradtan :). Hosszú nap volt ez a mai, sőt, az elmúlt két hét is...
Amikor Pecu megvette a kocsiját, igen, kedvet kaptam én is. Azaz kedv már előtte is volt, de most jól felerősödött. És elkezdtünk kocsikat nézni. Krisztián az első pillanattól fogva segített, szó nélkül jött, és mentünk nézelődni. Múlt héten 3 nap is rászántuk a délutánt a nézelődésre, sőt mi több, ő még szombaton is elment megnézni nekem egyet. Ami nyerőnek bizonyult, mert ma azt vettem meg:). Hétfőn megnéztük együtt is, tetszett nekem, így ma lebonyolítottuk a vásárt.
Kínosan éreztem magam, amiért Krisztián nem fogadott el semmit, ezért arra gondoltam, egy apró ajándékkal meglepem így elöljáróban, megköszönve neki mindent. Nagyon jó érzés, hogy számíthattam rá, és remélem tudja, hogy ez visszafele is így van. És szeretném, ha ezzel élne is, hogy végre én is tehessek őérte valamit!
És amúgy tök jó, hogy gyakorlatilag egy csomó helyről kapok segítő kezeket, és pozitív visszajelzéseket, támogatásokat. Senki sem nézett rám görbén, hogy egyedülálló lányként mi a fenének nekem kocsi, hanem támogattak abban, hogy ha erre vágyom, akkor vigyem véghez. Tetszett Triki pozitívuma, Timi megerősítő igenlése, a közös képviselő dicsérete (sőt, még téli gumiban is tud segíteni), és mások hozzáállása. Egyedül egy valaki nem igazán támogatott, és ez ma este be is tette kicsit a kaput, kiborított. Pedig előre közöltem anyuval, hogy mik a terveim, ennek ellenére teljesen negatívan fogadta a dolgot, és ezzel, plusz a ténnyel, hogy egy nagy dolgon vagyok túl, és fellélegezhetek, azt hiszem elértem azt a szintet, amikor már nincs több erőm, és sírva fakadtam. Fájt a reakciója, még ha nem ért egyet is támogatást várok tőle, nem lehúzást. Tudom hogy nem rossz szándékkal mondja, és fel se fogja ennek a súlyát, de akkor is nagy terhet rak ezzel a vállamra. Én pedig nem bírom cipelni :(. Igaz utána már pozitívan állt hozzá...
Viszont kaptam egy erős, és feltöltő ölelést Krisztiántól, és az nagyon jól esett. Vagy talán még annál is jobban. El se tudom mondani, mennyire hiányzott...mondjuk nem is tudatosult, amig meg nem tapasztaltam. Mindent köszönök Krisztián!:)  

A csábítás művészete

Tegnap este színházban voltunk, és megnéztük a tárgyban szereplő művet. Komédiára számítottam, és bár nagyjából az is volt, mégse ez a része fogott meg.
Főhősünk egy csirkefogó, aki csak úgy él bele az életbe, és még a legyet is röptében...természetesen igazi érzelmekre nem képes, és már nem is törekszik rá. Keresi a szerelmet, de azért annyira persze mégsem, hogy komolyan is vegye. Van egy felesége, mert hát a biztonság azért kell, és mellette a fél város...vagy az egész, ki tudja :D. A terhesen maradt nőt látni sem akarja, ellenben rátukmálja barátjára, ezzel enyhítve lelkiismeretén.
Igazából azt gondolom, a mai férfiak kb. 30%-a ugyanígy él. Több kevesebb sikerrel. És bolondulnak értük a nők!!! Összetörnek sok szívet anélkül, hogy őket bármi is megérintené. A nők meg csak epekednek, epekednek...
Van egy párbeszéd a műben, amikor a férfi a feleségével beszélget a saját lelkéről, hogy az vajon hol is égett ki, majd a végén megkérdezi:
- És a te lelked, Ariel, mi lett vele?
- Az én lelkem- feleli a nő szarkasztikus szomorúsággal-, az én lelkem éhen halt :(.
Döbbenet, és igaz. Fájdalmas, és valódi. Annyi dráma, annyi valóság van ebben a párbeszédben, hogy az szinte rémisztő számomra. Olyan könnyű kisiklani, annyira könnyű nem figyelni a mellettünk előre, hogy észre sem vesszük, és szépen elsorvadunk. Ahelyett, hogy folyton adnánk, megbeszélnénk, segítenénk, kölcsönösen húznánk ki egymást a nyomorból. Ezzel picit ellentétes, mintegy megoldást kínálva hangzik el később a másik nagyszerű mondat:
- Ha egy ember szereti a másikat, akkor mindig tud segíteni rajta.
Egyszerű, és szép, avagy egyszerűen szép :).
Engem megfogott ez a két mondat.
A történet (is) bizonyítja, kutyából nem lesz szalonna. Bár főhősünk közel kerül a halálhoz, mégse nyílik meg a szíve, az marad, aki volt. És a végén így is hal meg. Nem számítottam erre a befejezésre, komédiáknál ez nem szokás :). Hatott rám a mű, az biztos. De nyilván kellett is hozzá bizonyos hangulat, hogy pont ezek maradjanak meg ilyen erősen...

Ismét döbbenten állok az élet törékenysége előtt

29 éves, otthoni csaj, ismerem. Méhnyakrák. Felismerték, megműtötték, kemoterápiára járt, és most a kórházban haldoklik. Két gyereke van. Nem tudok mit mondani, csak könnyes szemmel próbálom ezt felfogni:(.

Egy új világ

Rengeteg dolog kavarog bennem. S a legfurcsább az egészben az, hogy egyre tisztábban látom ezeket. Már nem kiborulok, és összezavarodom tőlük (na jó, kicsit), hanem kezdem látni, mi az amivel foglalkozni kell. Azt persze még nem igazán tudom hogyan, de kell...ez egy új világ nekem, ismeretlen érzés. Olyan, mintha megnyílt volna a lelkem saját magam számára, minta lassan eljönne az ideje, hogy találkozzak önmagammal.
Ez a hétvége sokat adott nekem. Péntek este kezdődött, siettem az árkádba, ott találkoztunk Pecuval. Onnan meg mentünk veresre. És útközben olyan dolog történt, amire nem számítottam, viszont a békéjét még most is itt hordozom a szívemben. Józsi mesélt, és mesélt, és poénkodott, és bizonyságot tett, de mindezt valami teljesen új és eddig szokatlan módon, és olyan megdöbbentően sorolta a saját dolgaimat, hogy tátva maradt a szám. Kár, hogy a beszélgetésnek ezen részét későn kezdtük el, bár, semmi sincs véletlenül!
Veresen átültünk a Clioba, és irány Vác. Nekem jó kedvem volt, örültem. Mondjuk nem annak, hogy a Raffaellós történetnél azt hitték megsértődtem, pedig ketten is azt jelezték vissza, hogy ez jött le. Ezt sajnálom, pedig ismerhetnének, ha édességről van szó, nem ismerek haragot :).
A Megane jó lett, így hoztuk. Azaz Krisztián hozta azt, én meg az övét. Olyan volt vezetni a Clio-t, mintha két napja ültem volna benne utoljára. Nagyon szeretem azt az érzést, amit régen csapatos nyaralásokkor éltem át: hogy megyünk több autóval, együtt vagyunk, összetartunk! Most is ezt éreztem, és engem ez doppingol. És akkor még nem beszéltem a vezetésről :). Veresről már én vezettem a megane-t, igaz, komoly gondjaim voltak az elindulással :D. De aztán nem volt gond, épségben hazavittük, sőt, olyan szépen parkoltam be, hogy ha lett volna nálam fényképezőgép, tuti lefotóztam volna :).
Szombaton Pecu szólt, hogy akkor irány a mátra. Hát jó, ha már így megkérdezett :). Előtte még ipari parkban gyakorolt egy kicsit- itt jegyezném meg, hogy ugyanazokat a hibákat követve el, mint én is annó :D- majd elindultunk. Az út egy kis bakit leszámítva jó volt, épségben leértünk, mondjuk ott már volt egy kisebb riadalom, amikor eldöntöttem, hogy jó, akkor visszafele én vezetek. Így is lett, kurva jó volt!!! Egész pestig jöttünk be, mondjuk megálltunk gödöllőn is. Volt is értelme, mert csak így tudtam M3-as helyett M31-en menni, majd ipari park helyett tovább a reptér felé:). Igaz, ez utóbbi nem az én saram volt :D.Na,de jó volt, legalább megtapasztaltam milyen érzés dugóba kerülni, és lépésben haladni :).
Aztán a mai nap. Reggel esett, és ez picit elszomorított. Ilyenkor nem igazán szeretek egyedül itthon lenni. Mondjuk nem is voltam :). Reggeli csevej után elvittem Pecut a saját autóján :) az M3-as felhajtóhoz, majd onnan villamossal mentem a józsefvárosi piacra, Anti vásárolni akart. Majdnem összejött neki :). Mondjuk kettőnk közül én vagyok a türelmesebb, most mégis ő bírta az én 1 percem helyett 5 percig a nő faszságait, és csak aztán hagyta faképnél :). Iszonyat hideg volt, jól átfáztam. Innen hazasétáltunk, azaz én anyuhoz, hogy közöljem vele azon döntésemet, hogy autót fogok venni. A reakcióban számomra semmi új nem volt, ugyanúgy kezdte, ahogy arra számítottam, ezért már az első percben leállítottam, és kértem, ne így álljon hozzá, mert így is gondolkodás tárgya volt, hogy egyáltalán megmondjam-e. Tudomásul vette, és tiszteletben tartotta a kérésemet, ugyanakkor volt egy megdöbbentő mondata, ami elgondolkodtatott. És most ezen sem buktam ki, hanem úgy érzem, építőleg hatott rám. Mennyire más így a világ!!!
Aztán nagy fb-s játszadozásom közepette bekattant, hogy te jó ég, a mosott ruha reggel óta gyűrődik a gépben, ezen változtatni kellene, így hazajöttem. S ha már így benne voltam, hát takarítottam is egy kicsit. Olyan kis takaros lett a lakás:). És végre, most először, elmentem futni is. A teljesítményt inkább nem írom le :).
Ja! S még oktatómat is láttam ma, meg a HVH690-et is, amin vezetni tanultam :). Már egy ideje gondolkodom, hogy mi is volt a rendszám, és egyszer sem ugrott be. Erre ma pont arra jár. Mondjuk pont arra is lakik :).
És most tele vagyok tervekkel, meg izgalommal, meg lelkesedéssel, meg vágyakkal, meg valaki adjon pénzt a kocsihoz! :D. Na jó,azt hiszem most már fáradt vagyok. Jó éjt!

Lila virágcsokor

Kedden veszett jó kedvem volt. Megérkeztem a dokihoz, és máris vigyorogtam. Bementem, és görkoris Szindiként köszöntött, majd megkérdezte: esetleg Barbi? :D. Mondom maradjunk a Lillánál. Igaz, hogy ő Kingának szólít, de az most mellékes :).
Aztán bementem, levettem a korit, kényelembe helyeztem magam, és elkezdtem mesélni. Túl sok sztori nem volt, így kb. 10 perc alatt be is fejeztem, és mondtam, hogy most már képezhetünk. El se akarta hinni, hogy csak ennyit járt a szám :). Aztán mikor már készen álltam arra, hogy végignyúlok az ágyon, és betakarom magam, akkor a doki belátta, hogy a poén, melyet elsütött, nem volt valami nyerő, amit én meg is erősítettem benne, mire mondja: kár. Erre én azt válaszoltam, hogy a kár az nem haszon. És ez ütött. Az a tipikus "ez hülye" arckifejezés, amitől mondanom sem kell, hogy elkapott a nevetés, de olyan szinten, hogy már görnyedtem, és fogtam a hasam, mert fájt:). Ez pár percig eltartott, majd sikerült vízszintesbe helyezni magam, és mondja: jó, most hogy megnyugodott, kezdjen el...és egy újabb nevetési roham. Reakciója: látom nem nyugodott meg :D.
Aztán nagy nehezen lecsendesültem, és az eddig megszokottakkal ellentétben, most nem kellett egyből magamra hangolódnom, hanem "körbevezetett" a szobán, elmondta hogy mi hol található. Nagyon figyeltem, mert azt hittem, vissza fogja kérdezni, erre mikor befejezte, azt mondta képzeljem el, hogy egy réten vagyok. Na mondom, ez szivat :). Erre nem volt könnyű ráállni, de nagy erőlködések árán végre sikerült egy angliába illő, gyönyörű zöld füves rétre képzelni magam. Fújta a szél a hosszú hajamat ( néha képzavarban szenvedek), meg a lábszár középig érő füvet is, és akkor azt mondja: és most képzelje el, hogy megjelenik Krisztián. Na én úgy megijedtem, hogy még a szívem is dobbant egyet, vissza is kérdeztem, hogy mit keres ő ott? :D. Persze választ nem kaptam :P. Aztán kérdezgette, hogy milyennek látom őt, mit csinál, meg ilyenek. Igazából olyan volt, mint egy fotó, guggolt egy helyben, nem szólt, zárkózott volt, ahogy valójában is. Aztán a kapcsolatunkat kellett elképzelnem egy szimbólum formájában, és itt kap szerepet a cím: a lila mezei virágokból álló csokor. Nagyon szép, dús csokor volt, a szárak összekötve. Mindketten fogtuk a csokrot, ami nagyon szép volt, és éreztem, hogy nem hervad el, nem lesz belőle száraz virág. És ez örömmel töltött el, nagyon jó volt az élénk zöld fűben állni lila virágcsokorral a kezünkben, de éreztem, hogy valami nem az igazi, ezért elvágtam a zsinórt, és a virágokat feldobtam, hadd vigye őket a szél, szórja szét a réten! Annyira felszabadult érzés volt! Annyira jó, örömteli, csodás pillanat! Átjárt ez a szabad érzés, és ezt át akartam adni Krisznek is, hogy felszabaduljon, hogy mosolyogjon, segíteni akartam. Nekifogtam ugrándozni, meg nevetni, élveztem a szellő minden simogatását, majd kézen fogtam őt, és szaladni kezdtünk. És akkor megszólalt a doki, hogy mit tennék, ha ő el akarna menni? És azt válaszoltam: akkor elengedném, menjen! És ő el akart menni, elengedtem a kezét, és elment. Szó nélkül, ahogyan jött. És nem szomorodtam el, egy percig sem, a felszabadultság érzése megmaradt, a vidámságom sem hagyott el, boldog voltam!!! Fantasztikus! :) :) :) :) :)

Rám szakadék

Múlt szombaton kirándulni voltunk. Ezer éve nem éreztem magam ilyen jól! Mikor beültünk az autóba, mintha örömbomba robbant volna bennem, eszembe jutott minden féle hülyeség, amin mindenféle jót lehetett nevetni, és meg is tettem:-). Külön piros pont volt Csabi lazasága, tetszett, hogy a fáradtság ellenére végig mosolyogva jött, és nem sértődött meg még egy "béna" beszóláson se :D. Jó volt így együtt lenni, mozogni, még nekünk járt a szánk, hogy ó, ez milyen kicsi túra, hehe Csabi, erre másnap olyan izomlázasan keltem fel, mintha tényleg a Rysy-n jártunk volna:-). Azt is várom már nagyon, iszonyatosan vágyom oda menni! Na, de beszéljenek helyettem a képek! ( megjegyzem a fiúknak elég idejük volt pihenni, mig elkészítettük a megfelelő mennyiséget:-)

Még egy kis "dugóba" is kerültünk, az egyik létránál nagyon feltolódott a sor:-).

 A következő képen érdemes megnézni a mögöttünk álló nő arcát :D. Szerintem élvezte, hogy mi éppen fotózkodunk :P.

A kilátónál időztünk egy rövid ideig...:-))) Itt hangzott el, hogy : visszafele futunk- ami nem kis mosolygásra adott okot, tekintve, hogy ki is mondta :-))).

A házikónál még egy kis napozásra is jutott idő, marha jó volt kifeküdni, és élvezni a már nem túl meleg, de még nagyon kellemes napsugarakat. Volt ugyan, aki ezt árnyékban tette:P.

 A visszafele vezető út nagyon jó volt, jól esett az izmaimnak a folytonos mozgás. Közben már picit szürkült is, és a tömeg is oszlott, más élményt nyújtott, mint az odavezető út.

A kocsihoz visszaérve ettünk kicsit (ilyen finom péksütit még sose ettem:-))), majd irány haza! Nagyon szép nap volt!

Haverok, buli, Cola- de csak mert a Fantát nem szeretem :P

No, eltelt egy jó kis pörgős hétvége:).
Pénteken, miután könnyesre röhögtem magam az X-Factoros aranytorkú jelentkezőkön, megtudtam, hogy este bulizni megyünk. Hurrá! Hát az este az már inkább éjfél volt, ugyanis akkor vágtunk neki az éjszakai budapestnek. Már el is felejtettem, milyen a város ilyenkor! Mondjuk sokat nem veszítettem...Old Man's-el kezdtünk, de a tánctér ott zárva volt, ezért elslattyogtunk a Morrisonsba, ott meg valami rendezvény volt, így a végén a Macsakfogóban kötöttünk ki. De startból rosszul indult, mert alig léptünk be, ketten is vállon ragadtak, és valahol a piás tekintet mögött felfedeztem az érdeklődést is, de kb azzal a lendülettel mentem is tovább, szerintem elég erősen jelezvén, hogy az érdeklődés nem kölcsönös...persze ettől picit felhúztam magam, mostanában valahogy nem igazán viselem jól, ha idegenek hozzám érnek, akár buszon is. Főleg ha még kretének is :-(. Persze aki nem idegen...:P. Na mindegy, ez pici ellenszenvet keltett bennem. De beljebb mentünk, s a táncparkett látványa már feldobott. A zene jó volt, s mi nekifogtunk őrjöngeni. Végre! Olyat táncoltunk! Mondjuk egy-két zavaró tényező így is volt, mondjuk azt nem értem, ha  látja az embernek fia hogy nem nézek rá, sőt, még csak nem is irányába táncolok, akkor miért akar továbbra is az intim szférámba mászni??? Na mindegy, illető kedves embernek kellett vagy negyed óra, mire ezt felfogta. Igaz olyan illuminált állapotban ez talán érthető is :-). A csúcs az volt, mikor egy idő után feltűnt egy csaj, és az mosolygott rám :-). Mondom na most kell menni innen :). Mire hazaértünk, már fél 5 volt, így tudtam, hogy sok alvás nem fog várni rám.
Nem is értem, de mostanság tök keveset alszom. Valahogy mindig van valami...
Másnap találkoztam egy nagyon régi ismerősömmel, akivel gyülibe mentem. És marhára tetszett! Nem félelmet és görcsöt éreztem, hanem megnyugvást, nagyon vagány volt. Aztán kiderült, hogy szomszéd utcában is van egy társaság, így valszeg most hétvégén oda battyogok el. Aztán mikor vége lett siettem haza, mert ugye sürgös kialudnivalóm volt, erre pont leszállok a villamosról, amikor csörög Renato, hogy ő most pont ráér, és a blahán van a mekiben...ennyit az alvásról :-). Odamentem, dumáltunk, majd kitaláltuk, hogy menjünk el hozzá. Meleg, pulóver, fáradtság, és még sétáljunk. Ilyenkor nem vállon, hanem nyakon veregetem magam, amiért nem gondolkodtam előre:-). Nála tök jó volt, végre ismét beszélgettünk egy hatalmasat, minden féléről, és tök jó "dolgokkal" lettem ismét gazdagabb! Köszönet érte!:-).
És délután igen, bedőlhettem a kis ágyikómba egy órácskára, és mondanám, hogy az igazak álmát aludtam, de nem biztos, hogy ez igaz lenne:-), Aztán kis X-Factor again, majd irány a Barát utca, ismerősök koncerteztek. Nem volt rossz, de ott már nem maradtunk sokáig, mivel másnapra dunaguri volt hirdetve.
Na, az jó volt. 9.07-es vonattal mentünk, 8.30-kor volt tali. útközben hív Szilvi:megyünk? Mondom persze. De biztos? Szilvi!!! Igen, biztos. Jó, akkor vesz jegyet. Mondom oké, de nekem bringa jegy is kell. Ja! Nem nekem, magának veszi :-). Köszi :-).
A menet kicsit lassú volt, sok volt a kezdő, így a szokásos megállóknál elég sokat időztünk, mire odaért a vége is. Úgyhogy elfáradni annyira nem sikerült:-). Viszont Nagymaroson olyan finom gyrost ettem, amilyet ezer éve nem, iszonyat jól esett!!! A váci fagyizóban meg olyan eckler fánkot vettem, amilyenre épp vágytam, sőt, még kaptam egy ráadás szeletet is, de azt már nem sikerült benyomni, nagyon édes volt. Aztán gödön elbúcsúztunk a többiektől, és bejöttünk pestig. Úgyhogy a 60 km most is megvolt:-), és a hátsóm most is fájt, amit nem is értek, mert az még oké, hogy elsőre feltöri, na de ennyiszer!!! Mondjuk ez most nem volt vészes, mert már tegnap is, meg ma is tudtam bringázni.
Tegnap tök fáradt voltam ( a hétvégi sok pihenés átka:-))), és elterveztem, hogy hazajövök, megnézem a Szex és Lucia-t, majd alszok. Erre ahogy sétálok a metróhoz (jobban mondva vonszolom magam), csörög a telefon: kitekerünk auchanba? Ó, hát hogyne tekernénk:-) (ki a vizes rongyot). Úgyhogy bank után irány haza, kaja, fürdés, bringára fel, melegbe ki. Egy óra alatt kiértünk, kicsit elcsászkáltuk az időt, majd a kasszánál észrevettem, hogy van KFC, így még egy kis időhúzás, mert hát a Be Smart-ot ugye nem lehetett kihagyni:), majd fél 9-kor elindultunk haza, így mire beértem a lakásba, már fél 10 volt. Úgyhogy ismét jól kipihentem magam, hát még mekkora filmet néztem! :-). Na, de egy csöppet sem bánom, mert a másokkal töltött idő mindig ezerszer többet ér!!!:-)))

:-)

Vannak még szép órák az életben!:-)

Érdekes

Tegnap este érdekes dologra lettem figyelmes.
Megbeszéltük Szurgyival, hogy találkozunk. Úgy is lett, mondtam jöjjön el hozzám, mert főznöm kell ebédet másnapra. Eljött, mig én tettem-vettem, ő kényelembe helyezte magát. Aztán mikor végeztem, én is leültem az ágyra, azaz behúzódtam a belső felére, hogy legyen egy kis tér köztünk. Erre ő odébb jött, így gyakorlatilag a fél ágyat foglaltuk el ketten. Már majdnem bemászott az intim szférámba, mikor szóltam, hogy picit menjen már odébb. Furcsán viselkedett, mintha minden áron meg akart volna érinteni. Nem kérdeztem rá, de gondolom lehet valami baj a kapcsolatában...és elgondolkodtam. Két évvel ezelőtt bármit megadtam volna azért, hogy így viselkedjen, most pedig semmilyen szinten nem érintett a dolog! Nem mozgatott meg bennem semmit, nem éledtek fel régi érzelmek, semmi. Pedig azt mondják az okosok, hogy az igazán nagy szerelmek sose múlnak el. Hát, azt hiszem most rácáfoltam erre:-))).

Sok kicsi dolog,

avagy az élet apró örömei:-). Mondjuk az, hogy ma munkában egész nap nem volt net, nem tartozik közéjük:-).
Tegnap reggel munkába menet eszembe jutott, hogy azon az utcán, ahol kifordulok a metró felé, eddig csak balra néztem, bele egyenest a felkelő napba. És tegnap először- két hét után- elnéztem a másik irányba is. És mosolyra fakadtam:-), ugyanis az utca végében a Citadella Szabadságszobra látható!!! Nagyon új élmény volt, és tök jól esett a szememnek!
Aztán napközben rám csörgött Tünde, hogy negyed óra múlva ott lesznek, ki tudok-e menni egy kicsit. Persze, hogy ki! Hát én:-). Olyan vadi új Corollával jelentek meg, hogy csak lestem...na mondom, ez meg honnan? Hát kiderült, hogy a Zoli tesója barátnőjének, a Barbinak az apjáé. Mivel ő elutazott egy hétre, és itt hagyta nekik az autót. Az igen, rám is hagyhatták volna egy-két napig:-). Örültem a látogatásuknak, tök jól esett. Tündének már akkora pocakja van, hogy szerintem tuti nem várja meg az október végét a szüléssel! Hatalmas!
Este dokihoz mentem, és mivel nagyon meleg volt, nem volt kedvem a korihoz, hogy ne izzadjak le túlságosan. Ezért fürdés után szépen szoknyát vettem, laza nyári blúz és magassarkú. Elegáns akartam lenni, ezt is szoknom kell:-). És jól is esett, hogy odaérve a dokihoz, azt mondta: kori nélkül, ellenben csinosan! Kinek nem esik jól, ha értékelik az ilyesmit?:-). Persze a cipő már rég nem volt a lábamon, így számíthattam rá, hogy fel fog törni. Így is volt, mikor kijöttem, már alig bírtam járni, ezért úgy döntöttem, leveszem. Élveztem, ahogy a napsugaraktól még meleg járda simogatja a talpamat, kezemben lóbáltam a cipellőt, és szabadnak éreztem magam! Fél órán keresztül bandukoltam a városban mezítláb, mig hazaértem. Mondjuk itthon már úgy éreztem, mintha hólyagokon mászkálnék, de ezen apró kellemetlenség nem tudta elrontani ezt a szép élményt:-).
Ma reggel metrón ülve csörög a telefonom, sejtettem, hogy csak egy valaki hívhat. És igen, Krisztián volt:-). Hangja vídám, ennek örültem. Mindjárt visszahívlak, metrón vagyok- mondtam neki, aztán alig vártam, hogy leszálljak végre, és visszahívhassam. Jó híreket közölt, meglett a mobilnetem.Meg is beszéltük gyorsan, hogy délután elhozza, és segít nekem a nagy kupac papírom hazahozásában. Így is lett, és persze jót mosolyogtam magamban, mert 3 hete most először húztam szandált a lábamra. Bezzeg ha tudtam volna...:-). Aztán ugyanez a mondat este is felcsendült, az Ő szájából, az ingével kapcsolatban:-). Nagyon békés, kedves délutánt töltöttünk együtt, örültem neki:-). Jó éjszakát!

Feladás, vagy elfogadás?

Tegnap este, egy telefonbeszélgetés közben erősödött meg bennem egy döntés: vége van, feladom. Feladom azt a reményt, hogy lesznek apró csodák, hogy húzza a szíve hozzám. Vagy csak elfogadtam? Elengedem a kezét ennek a kapcsolatnak. Hiába "élek" én még benne, ez már nem az! Fájdalmas, és nehéz döntés. És közel nem jelenti azt, hogy nem gondolok Rá, vagy hogy már nincs helye a szívemben. Dehogy! Szeretem Őt, és köszönöm ezt a nagyon szép kapcsolatot. Örömmel tölti el a szívemet:-). De most már jövőre fel!!!:-)))

Péntektől hétfőig

Túl vagyok egy mozgalmas, izgalmas, emberekkel és jókedvvel teli hétvégén. Elmesélem:).
Pénteken bringával jöttem, és azzal is mentem haza. Hátsó felem még mindig megsínylette ezen döntésemet, de jól esett mozogni. Napközben hívott Anti, hogy akkor mikor is menjünk falat mászni, és hozzátette, hogy mivel nincs bérlete, korival megy...hát jó, csatlakozom. Odafele elég fáradt voltam, kicsit be is voltam gyulladva, hogy akkor hogyan fogok én teljesíteni...aztán mikor odaértünk, Antit elkapta egy nagyon jó kedv, ami átragadt rám is, így el is felejtettem izgulni a teljesítményem miatt:-). Másfél órát másztunk, és  nagyon jó volt. Most elsőre megmásztam azt a negatív falat, amit a múltkor kicsit kínlódva sikerült Krisztiánnal, igaz, akkor már a végén fáradtak voltunk, de akkor is szuper érzés volt, hogy legyőzve önmagam, sikerült megcsinálni. Főleg, hogy nem adtam fel, nem a kudarcot választottam! Azt hiszem ezt részben neki köszönhetem, mert kettőnk közül Ő volt mindig az, aki a végéig vitte a dolgokat, én meg legtöbbször feladtam volna.
Aztán most nagy felbátorodásomba még a kockás falnak is nekimentem, de mire oda jutottam, már teljesen fáradtak voltak a kezeim. Többszöri próbálkozás ellenére is mindig elszakadtam a faltól, és a végén lejöttem pihenni egy kicsit. Így azt csak másodszori próbálkozásra, illetve a 6-os sáv igénybevételével tudtam megmászni. De sikerült!!!! Úgyhogy jó kis mászás volt, másnap elég durván fájtak az ujjaim...
Itt persze még nem ért véget az este; átmentünk tescóba, onnan mekibe, kajálni:-), aztán ismét kori, és irány haza. Megkértem Antit, kísérjen el, azért 10 fele már nem igazán szeretek egyedül kóricálni azon a környéken...
Szombaton kicsit elhúzódott a felkelésem, elég sokáig lustiztam. Délben átmentem anyuhoz, mert piskótatekercset akartam készíteni. Közben hívott Széki, hogy mennek ki a repülős bemutatóra, csatlakozzak. Hát, csatlakoztam én, de sajna csak 3.20-ra értem ki, amikor éppen vége lett...így aztán elmentünk kicsit mozogni, közben fagyiztunk, majd mentünk vissza  térre, a koris felvonulásra. Rengeteg új ember, a régiek közül alig voltunk páran, így egy tartalmasabb semmit tevés (azaz ülés) után hazaindultam, Székiék és Anti kíséretében.
Az esti tüzijáték egy nagy csalódás volt:-(, nem kapcsolták le a lámpákat, ami külön élmény ilyenkor, és maga a látvány sem volt annyira jó. A metróhoz tolakodó tömeg utána meg főleg nem...
Vasárnap látogatóban voltam veresen. Nagyon izgultam, gyomorideggel keltem, és az egész délutánig elkísért. A 8.15-ös busszal mentem, és előre ültem, ahogy Krisztián mondta, hogy láthassam a fa-árkádokat. Csodaszép volt!!! Aztán veresre érve hamar odaértem Kiss mama házához, ő még nem volt otthon. Közben megjelent Krisztián apukája, épp arra volt dolga. Na, ettől megijedtem kicsit, mert nem tudtam hogyan fog reagálni rám, vagy mit szól ahhoz, hogy ott lát. De nagyon pozitív élmény volt,  úgy láttam örült, semmi rosszallást nem fedeztem fel rajta. Jó volt találkozni vele:-). Aztán megjött Kiss mama, bementünk. Mikor pénteken kiírtam a buszjáratokat, a déli indulás volt a legutolsó, úgy gondoltam annál tovább biztosan nem maradok. Tévedtem:-). Olyan jól elbeszélgettünk, hogy a végén fél 2 után jöttem el:-). Nagyon jól éreztem magam! Jó volt újra ott lenni, ismét egy kis szelet a közösből...igazság szerint bevallom, vártam egy "kis csodára" most is, ahogy a szakítás óta oly sokszor. Krisztián tudta, hogy ott vagyok, és én füleltem, valahányszor kocsit hallottam elmenni a ház előtt. Hátha Ő az, hátha látni akar...tudom, hogy ezt az én érdekemben nem teszi, de azért mindig reménykedtem, hátha picit húzza a szíve...
Miután eljöttem Kiss mamától, lementem a fő térre. Nagyon szép idő volt. Készítettem pár fotót, majd mentem a buszhoz, amire több mint fél órát vártam, de akkor már nem volt energiám császkálni, mert a gyomorideg miatt csak pici sütit ettem, és már nagyon éhes voltam.
Viszont jól éreztem magam, felszabadult, és vidám voltam. Egy nagyon jó érzés töltött el, és úgy éreztem erőt ad. Egészen másnap reggelig, amikor kifele jövet a metróból megláttam Krisztiánt, hogy a piros lámpánál áll. Ő is látott engem, integettem, visszaintett. Idegen volt az egész. Ma már tudom az okát, nem miattam volt. Megértem. És nagyon sajnálom.

Reggeli tekerés

Tegnap este elhatároztam, hogy ma bringával jövök. Azt már tudom magamról, hogy ha hirtelen kelek fel, s úgy kell nekiiramodjak, akkor inkább bkv-val jövök...ezért beállítottam a telefont 5.45-ös ébresztésre, így 6.15-kor sikerült kiszállnom az ágyból:-). Odapakoltam, elkészültem, kicsit megmozgattam a tagjaimat, és 6.45-kor elindultam. Nagyon kellemes idő van odakint, jól esett a tekerés. És a kedvem is egyre jobb lett. Mikor a miskolci utcán tekertem, a sebességmérő kiírta, hogy 60, lassíts! Azta, vágtatok ezerrel!:-) Igaz, hogy közben elment mellettem egy autó:-).
Aztán fél 8 előtt 2 perccel már a wesselényi utcánál voltam, és csodálkoztam is, hogy tök jó időben vagyok. A szentmihályi-rákos kereszteződésnél beálltam a busz mögé, mint jó kislány, megvártam szépen mig elindult, de szemétláda volt a sofőr, mert a  lámpa piros volt, és ha normálisan áll meg, akkor elférek mellette az út szélén. Látta hogy mögötte vagyok, és lehúzódott teljesen a padka mellé. Disznó. Én meg fogtam magam, és felmentem a járdára, persze közben rá néztem, és ő is nézett, azt hitte hogy hú de kiszúrt velem...
Ma volt az első reggel, hogy nem Krisztián hiányával ébredtem. Erre ahogy átmentem ezen a kereszteződésen, láttam egy kis clio-t befordulni a penny felé. Nézem a rendszámot, Krisztián volt:-(. Azonnal kaptam a telefon után, hogy felhívom, elmondom, hogy láttam. Aztán meggondoltam magam, visszahúztam a cippzárt. Minek tenném? Neki már nem azt jelenti, amit nekem, és különben sem számít. De a szám lekonyult, a jó kedvem odalett. A szívem még mindig fáj Érte:-(.

Száguldok- lefelé:-(

Igen, beültem kerekes kocsiba, és száguldok lefelé a dombon, a lejtőn, a bárhol. Elég rohamosan:-(
Tegnap még nagyon a dokis élmények hatása alatt voltam, egészen délutánig. Pörgős délután volt, hazaérve babot főztem, közben meggyet magvaltam, aztán felvittem a mosnivalót, aztán husit sütöttem, aztán meg piskótát akartam készíteni, csak rossz volt a tojás...aztán megjött anyu. Tudtam, hogy nem lesz zökkenőmentes. És igen, kitört belőlem. Amióta ezt a könyvet olvasom, amit:-), rájöttem egy-két dologra a gyerekkorommal kapcsolatban, illetve a köztünk lévő fallal kapcsolatban. És azok most kijöttek, jobban mondva kitörtek belőlem. Szegény egy szót sem szólt, csak ült, és pokolian éreztem magam, amiért ezt rázúdítottam. Aztán bőgtem, mint egy hülye. És csak bőgtem. De a végén a dolgok javultak, ő megértette a valódi mondanivalómat, én pedig megnyugodtam:-).
Aztán ma reggel újabb hatások. Erről most még nem tudok írni, mert kavarog bennem rengeteg gondolat és érzés, és a sírógörcs is, bár ez kit lep már meg?! Hisz oly sokat sírok, ahelyett, hogy inkább cselekednék...I still miss Him, but we aren't together anymore:-(.

Önbecsapás?!

Az este azt mondtam Neki, hogy nem akarok már blogba folyton arról írni, hogy ennyit, meg annyit sírtam, meg ilyen, meg olyan szarul vagyok. Hát most valamilyen szinten mégis ezt teszem:-(. Mivel csorognak a könnyeim. Eljátszhatom én, hogy már nagyjából lezártam, és túl vagyok rajta, na de kinek akarok hazudni??? Amikor rám szakad a hiányának szörnyű súlya, akkor csak bőgni tudok. Előjönnek az emlékek, és a szívem iszonyúan vágyakozik utána. Az én kis Mókuskám. Már nem az enyém. Érezhetően nő a távolság közöttünk, már egy telefonbeszélgetés is másképpen zajlik.

Ma reggel láttam. Igaz, utolsó pillanatban vettem észre, és fel is hívtam azonnal. Más volt ez a beszélgetés, mint eddig. Minden változik, távolodik, és ezzel nagyon nehéz azonosulnom. Szombaton még úgy éreztem, mintha még mindig egy pár lennénk, és aztán maradt az érzés és gondolat, hogy ezt felejtsem el, már nem vagyunk az. És miután letettük a telefont, nem telt el két perc, és csörögtem. Felcsillant a szemem, dobbant a szívem: visszahív! Hát nem, nem Ő hívott:.-(. De ezek szerint azt szerettem volna...

A tegnapi terápia nagyon jó volt. Kép-eztünk, és ilyen csodálatos érzésekkel még soha nem szembesültem, sőt, talán egész életemben nem éltem át. Hegyre kellett gondolnom, és elindulnom felé, de nem ment. Ehelyett lebegtem, de nem szárnyakon és karcsapkodással, hanem minden erőfeszítés nélkül. Éreztem hogy a többiek, a régi csapat ott van velem, és bár nem láttam és hallottam őket, mégis különös öröm töltött el. Szabad, és boldog voltam. Még meg is állapítottam, hogy nincs nálam semmi, pedig a kis zöld táskám a kirándulások elengedhetetlen kelléke. Nem volt súly, ami lehúz, amit cipelek, teljesen szabad voltam! És egy pillanatig sem féltem! Az a teljes öröm járt át végig, ami ismeretlen számomra, de mennyei érzés! Jártam a kínai nagy falnál is, zord, angliai időben, fújt a szél, és én ahelyett, hogy fotóztam volna, élveztem az időt, a helyet, a létet! Csodálatos szabadság lett úrrá rajtam, egyszerűen hihetetlen volt! Aztán egy hegyen találtam magam, alattam iszonyú mélység, lábam alatt talpalatnyi föld, lenéztem, és nem féltem, nem hatott a tériszony, a gravitáció, semmi! A végén pedig ismét egy hegyen voltam, egy kis templomfedelű barátságos házikó előtt, a hatalmas teraszon álltam, fapadok és asztalok voltak kitéve, egy lobogó zászló, és két oldalt két sokkal hatalmasabb sziklafal, középen pedig a kilátás a nagyon mélyen fekvő völgyre, ahol sütött a nap. És még mindig szabad, és örömteli voltam, és akkor nyílt a házikó ajtaja, és kijött rajta Krisztián. Nem szólt semmit, odajött hozzám, átkarolta a derekamat egy alázatos érintéssel, és magához húzott. Nem is volt szükség szavakra, annyira sugárzott a végtelen szeretet ebből a mozdulatból! És én olyan boldog voltam, olyan nagyon vigyorogtam (a valóságban), akkora őszinte öröm járt át, mint még soha. Boldog voltam! Fantasztikus élményben volt részem, tényleg csodálatos volt! Ez is a lelkemben van, mondta a doki. Még soha életemben nem éreztem ilyet azelőtt...

Ma reggel tovább olvastam a könyvet, és most jutottam el ahhoz a részhez, ami segítséget ad a gyerekkori „traumák” feldolgozásához. Csak egy bibi van: szükség van egy segítőre. „szükségünk van legalább egy olyan emberre, akivel szabadon meg tudjuk osztani az érzéseinket, akiben bízunk, és aki nem fog bennünket megszégyeníteni.” Végig futtattam a listát, de csak egyetlen ilyen embert találtam. És az Krisztián. Ő az akiben bízom ennyire. Volt olyan, akiről azt éreztem nem bízok benne, volt olyan, akit nem találtam elég komolynak a feladat elvégzéséhez, volt olyan, aki előtt én szégyelltem magam. Ő maradt csak. De most nem fogom megkérni. Nem akarok okot, hogy miért találkozzunk, és saját magam szempontjából is helyesebbnek érzem, ha most még nem teszem. Azt ismét két napos kiborulás követné, és nincs ennek így értelme. Nem mintha a szívem nem szeretne Vele lenni...mennyire hülye dolog már ez! De majd eljön ennek is az ideje, hisz ahogy Ő is mondta, igen, nyertem magamnak egy nagyon jó barátot!

És ma először vettem elő az Ipod-ot, a szakítás óta. Minden ilyen apró dolog visszahoz valamit a közösből, ugyanakkor egy új kihívást is jelent: el kell helyeznem a mostani, új környezetben, és meg kell szoknom, hogy már nem azt jelenti, mint régen.

A tegnap megélt öröm átérzés óta már nem érzem magam olyan magányosnak, amilyen csütörtök környékén voltam. Még sose éltem egyedül, sőt, ennyi együttlét után se szakadtam még el valakitől. Nyilván normális, hogy így éreztem. De örülök, hogy ez változott, és jobb lett a helyzet.

Na megyek most már, elkezdem végezni a feladatom, és reménykedem, hogy mielőbb visszakapjuk a netet is:-).

Egy szép este

Azt hiszem elmondhatom, hogy a tegnapi estém szép volt. A nap ugyan nem így indult, de szerencsére változott a helyzet:-). Egész nap nem csörgött a telefonom, aztán meg egyszerre hívtak ketten:-). Antit megfertőztem a Kaliforgiával, így megkérdezte, hogy át tudom-e vinni mind a négy évadot. Mondtam, hogy persze, így 6-ra átmentem hozzá, majd nemsoká jött Szilvi is, mert ő sem tudott mit kezdeni magával. Kicsit dumáltunk, majd elmentünk KFC-be, mert ismét rám tört egy farkas éhség, amit nem is értek, mert ez nem jellemző rám...na mindegy. Elmentünk, kajáltam, persze sokkal jobb lett:-), majd legurultunk a gödörhöz, hogy lássuk van-e kint valaki, és onnan haza. Többiek elkísértek, sőt, fel is jöttek, mivel még nem látták a lakást. Tök örültem ennek:-). Aztán persze elbeszélgettük az időt, így mire elmentek, már 22 óra volt. Mentem is azonnal fürödni, mert fáradt voltam, és most először nagyon sokáig folyattam magamra a jó meleg vizet, hihetetlenül jól esett!!! Nem álmosított el, mint máskor szokott (lehet dolgozott bennem a BSmart:-))), és csak álltam, és álltam, és élveztem ahogy a víz a bőrömhöz ér! Nagyon jó érzés volt. Így mire végeztem, már 22.25 volt, és még rizst kellett főznöm a mexikóimhoz. Úgyhogy odatettem, s felmentem, mert kaptam egy digitális képváltogatós kulcstartót, és gondoltam töltök fel képeket, mig fő(l) a rizs. Na aztán annyira belemerültem a képválogatásba, hogy a rizs már régen elkészült, de még nem feküdtem le, mert csak pakolgattam felfelé a képeket. 100-at lehet rátenni, erre basszus feltettem 84-et, lecsatlakoztattam, és csak 1 maradt rajta....na, itt kapott el egy kisebb idegesség:-), mert rájöttem, hogy nyomni kellett volna egy download-ot save helyett, így gyorsba tettem még fel 20 képet, a többit hagytam mára. Közben tv-t is néztem, az Amerikai Szépség ment, amit már láttam egyszer, de nem emlékeztem pontosan, hogy ki lőtt a végén, így már megnéztem azt is. Mire kikapcsoltam a tv-t 00.17 volt...ezer éve nem voltam fenn ilyen sokáig, és ennek megfelelően most persze tök fáradt vagyok, alig várom a munka végét, hogy elfekhessek otthon, s holnap reggelig ne tudjak a világról:-).

Ki gondolta volna?

Én nem, az biztos. Tegnap is velem volt, és kicsit olyan volt, mint régen. Visszakaptam egy kicsit Belőle, a közös életünkből, és nagyon jó volt! És ma reggel ismét elbúcsúztunk, és most azt hiszem, tartalmasabb időre. Pedig olyan volt, mint egy régi reggel. Felkeltünk együtt, és úgy éreztem megyünk ki veresre, ismét együtt töltjük a hétvégét. Együtt, Ő és én....
Elmentem bringázni, nem töltöttem egyedül a napot, és jó is volt, de csak nagyon kevésszer nem jutott eszembe, csak ritkán gondoltam másra...ez egy régi élet része volt, és nekem hiányzik Ő! Viszont már nincs miért küzdenem, ezt el kell fogadnom. Főleg a tegnapiak után:-(.
A bringázás tetszett, leszámítva, hogy mikor már odaértünk Szentendrére, iszonyúan fájt a hátsó felem, így visszafele csak nagyon óvatosan mertem ráülni, ennél fogva lassabban is tekertem. Kivéve, mikor ez állva történt:-). És a nap is lefogott, a karjaim, a vállam és az arcom is elég piros lett, és most ég is kicsit. Ja, ráadásul visszafele jövet beleszálltam Antiba:-), ugyanis megállt, hogy megmutasson valamit, én későn vettem észre, és fékeztem ugyan, de hatalmas ááááááááááááá-zás közepette sikerült a hátsó kerekében landolnom:-). Ez úgy tetszett mindkettőnknek:-).
És most először a szakítás óta, nagyon vágyom haza, abba a lakásba. Hátha még ott van az illata, a mozdulata, vagy valami, bármi...Istenem,de nagyon tud hiányozni!!!!

Mit szólsz, milyen az élet?

Valaki megmondhatná, mi is történik most. Már tényleg azt éreztem, a lezárás útján járok. Még tegnap délután is, amikor pedig velem volt. Erre most olyan nagyon hiányzik, hogy nem tudom mit kezdjek magammal:-(. Eszembe jut a közös életünk, amikor még egy pár voltunk, és két kézzel kapnék utána, hogy ezt visszahozzam, de nem lehet már. Megváltozott valami, mi magunk is megváltoztunk, érzem a távolságot. Szeretnék egy kicsit visszakapni abból, ami volt, és fáj, hogy nem lehet. Hiányzik. Még most is hiányzik. Nem a barát, hanem a társ. Az ölelése biztonsága...lepereg egy csodálatos film, és véget ér. És már csak újra nézni lehet, mert az átélés már megtörtént...és ami még rosszabb, Ő már tényleg lezárta. Az ék kis Mókuskám...

Feltétlen szeretet

Ezt tegnap találtam a neten, és nagyon megtetszett. Azt hiszem tényleg ilyen lehet a feltétel nélküli szeretet, amikor csak azért szeretünk valakit, mert van!

Olyannak szeretlek, amilyen vagy

…miközben a saját stílusodat keresed, amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal. Tiszteletben tartom, hogyan szeretnéd megtanulni a leckéidet.

Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy, aki lenni szeretnél, és nem az, amit én vagy mások elvárunk.

Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott, ahol te.

És nem láttam a világot a te szemszögedből. Nem tudom, milyen tanulási feladatot választottál magadnak, hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá. Nem a te szemeddel néztem – honnan tudhatnám hát, hogy mire van szükséged?

Hagylak, hadd járd az utad – nem ítélem meg a tetteidet sem gondolatban, sem szóban. Nem tekintem tévedésnek vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel. Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.

Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.

Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez való jogodat, akkor elvitatom a sajátomat, és másokét is.

Azokét, akik más utat választanak, mint én, amelybe én talán nem fektetnék energiát, mégsem tagadnám meg soha a szeretetet, amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világba. Ahogyan téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is. Azt fogom learatni, amit elvetettem. Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előrehaladj vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.

Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet, hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne. Lehet, hogy tétlennek látlak, és ezt értéktelennek tartom, miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel, Isten világosságával megáldva. Nem láthatom át mindig az isteni rend nagy képét.

Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését, s én szeretettel vallom, hogy tied a döntés joga saját életedet illetően. Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok, számodra nem feltétlenül helyes.

Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső kényszert követsz, amely megmutatja neked az utadat.

Tudom, hogy a sok bőrszín, vallás, szokás, nemzetiség és hitrendszer ezen a világon nagy gazdagsággal ajándékoz meg bennünket, és ebből a sokszínűségből sok minden a javunkra válik, és sokat tanulhatunk. Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet és a bölcsességet a nagy egészbe. Tudom, hogyha valami csak egyféleképpen lehetne, arra csak egyetlenegy embernek lenne szüksége.

Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogyan szeretném, és ugyanabban hiszel, amiben én.

Rájöttem, hogy valójában a fivérem vagy, a nővérem vagy, még ha máshol születtél és más istenben hiszel is, mint én.

Az a szeretet, amelyet érzek, Isten egész világát magába öleli. Tudom, hogy Isten része minden, ami él, s mélyen legbelül szeretetet táplálok minden ember, minden állat, minden fa és minden virág, minden madár, minden folyam, minden óceán és a világ minden teremtménye iránt.

Szerető szolgálattal töltöm életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek. Minden nappal kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét, és egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.

Az alkohol és jótékony hatásai

Nos, ilyen címmel nem tudok semmit írni...pedig amióta Balázsék mondták, hogy kicsit innom kéne, mert annak gátlásoldó hatása van, és olyan dolgokat hoz elő, melyek józan állapotban a folyamatos tudat irányítása alatt elnyomva vannak, úgy határoztam, ki fogom ezt próbálni. Utána is olvastam neten, és tudományosan az úgy néz ki, hogy az agyunk ugyebár két részből áll: a felső rész felelős az értelemért és viselkedésért, az alsó pedig az ösztönökért és érzelmekért. Alkohol hatására a felső rész "lebénul", kikapcsol, ezért az alsó rész kikerül ennek uralma alól, és felszabadulnak a dolgok. Nos, ez igen kecsegtető, nagyon szerettem volna már lazítani.
Így hát szombatra borozást terveztünk be Pecuval. Nagyon aranyos volt, nem akart első hétvégémen egyedül hagyni, így szombaton eljött hozzám. Hozott bort, koccintást terveztünk. Aztán 7 körül készen lett a vacsora: bolognai. Ahhoz illik is a bor:-). És még zenei aláfestésünk is volt, a szomszéd gitáros srácnál ismét próba volt, így igen hangulatos délután volt. Aztán jött az ötlet, mi lenne, ha koccintanánk velük, mert annyi bort ketten úgysem iszunk meg. Hát, legyen. Közben befutott Otti is, de nem sokáig maradt, dolga volt:-(. Úgyhogy átmentünk a szomszédhoz, s iszogattunk. Szerintem olyan 6 pohárkával ihattam, persze nem volt tele, csak az alján volt kicsi. De hatott, mert ilyen erős szédülésben még sose volt részem!!! Viszont: végig tudatomnál voltam!!!! Minden egyes pillanatra emlékszem, és végig normálisan kommunikáltam, csak a gyomrom kezdte érezni kicsit, hogy talán ez sok volt. Így hát 11 fele hazamentünk, megtettük azt a 3 lépést, ami a két lakást elválasztja egymástól:-))). Aztán villanyoltás után kikapcs, minden tekintetben. Úgy bealudtam, mint annak a rendje, és hajnali 5-ig fel se ébredtem. Akkor viszont élénkebben járt az agyam, mint valaha, egyből Krisztiánra gondoltam, és mérges is voltam, mert célom a kikapcsolás és felejtés volt, nem az, hogy még rosszabb legyen, és még jobban hiányozzon...aztán egy kis beszélgetés után sikerült visszaaludni, és végül 9-kor felkelni.
De a vasárnapi állapotomról inkább csak egy szóban írok: szar! Gyanítom ez volt a másnaposság. Még mindig erősen szédelegtem néha (megjegyzem most is ez történik, pedig már hétfő van), a gyomrom sem volt az igazi, és a kedvemről inkább ne is beszéljünk...szóval azt hiszem ez nagy lecke volt, és elég is volt. Tetszik a bor, de csak zárt palackban, a polcon:-))).

Különös,de jó reggel:-)

Újabb ébredés, újra egyedül. Most éjszaka csak egyszer ébredtem fel, 5-kor. Rá gondoltam, néztem magam mellé. Eszembe jutott, amikor még ott volt. Hiányzik. Szeretném látni. Az este két és fél órát beszéltünk telefonon, és most jobban vagyok. Úgy érzem a dolgok átbeszélése újra és újra segít. Ugyanakkor azt is érzem, amit Neki is mondtam, hogy lassan csak egy hang van, nem tudom már kihez kötni...ez egy furcsa érzés, nem nevezem túl jónak. Ennek ellenére egész jól vagyok. Az este szerettem volna, ha ott van. Bele is gondoltam, és kellemes izgalom fogott el. Milyen izgalmas lenne, ha ott lenne, feküdne mellettem, pihenhetnék a mellkasán. De valóban, lehet hogy ez hazavágna, nem is kicsit. Érdekes gondolat, hogy teljesen mondjak le Róla. Miért? Hiszen az életem része volt. De tudom, hogy ha folyton ragaszkodok, akkor sose sikerül elszakadni, akkor tovább fognak fájni a sebek, amiknek pedig be kell gyógyulniuk.Előbb-utóbb lesz valakije, és azzal úgy szembenézni, hogy még mindig kötődöm Hozzá, nagyon nehéz lenne.
Igazság szerint szégyellem magam. Nem is kicsit. Azt mondta az este, hogy nem tudta felfogni, nem tudott azonosulni a vallási világommal. Ezt meg is értem. Én magam sem. Csak vergődök, keresem a kiutat. Szégyellem azt, hogy nem tudtam neki igazi Istenképet mutatni, mivel sajnos bennem sincs meg. Szégyellem, hogy a kapcsolatunkban jelen volt ez a problémám, és hogy mérgező volt, hogy ennyire átütött. Ilyenkor úgy érzem elbújni a legjobb dolog:-), vagy legalábbis távol maradni. Tényleg szégyennek élem meg, de ez nem rossz. Pont ma reggel olvastam egy nagyszerű könyvben, hogy az egészséges szégyen segít felfoldozni és megérteni az érzéseket. Ezt kivételesen nem negatívan élem meg-).
Egyre csak távolodik minden. Talán már a lakást sem utálom annyira. Még a végén maradok:-). Igaz, ma reggel rádiót kapcsoltam, és az, hogy mindig együtt hallgattunk rádió 1-et, megnyugtatott kicsit. Mintha egy kis részt vissza tudtam volna hozni közös életünkből. Lehet most ez segít. Vékony a határ. Ha ott lenne, ha ismét látnám a táskáját a földön, az ingét felakasztva, ami olyan jól áll rajta, ha ott várna az ágyon, hogy felmenjek, ez mind jó lenne. De nyilván ilyen rövid idő alatt semmi sem változott, nem alakultunk át, nem jött a nagy szerelem...és így nem volt értelme, nem volt annyira erős a kötelék, hogy bármin átsegítsen minket. És valószínűnek tartom, hogy amig nem fogok gyógyulni, ez nem is következik be az életemben.
Tök furcsa volt ma reggel, kinéztem az ablakon, és egyetlen kocsi sem állt az udvaron:-).
A csokiból pedig, amit a szüleitől kaptam, már csak két barackos, és két marcipános van meg. Ez utóbbi kettőt félre is tettem Neki. Majd egyszer hátha odaadom.
Szeretném, ha barátok lehetnénk. Végül is Ő már jó ideje így tekintett rám. Ezt próbálom felfogni, elhelyezni a szívemben. Persze ennél azért egy kicsivel több, ahogy mondta is. Felelősségem volt ebben a kapcsolatban, és nem teljesítettem. Tudnom kellett volna, hogy nem szabad belekezdeni, ha nem vagyok jól. Próbáltam ettől megóvni Őt, de nyilván csak ideig- óráig sikerült. Sok mindent bánok. Agyongörcsöltem magam, ahelyett hogy csak simán jól érzem magam. Valamiért nem ment. Most azt gondolom azért, mert ha egy ember egy kapcsolatban helyt akar állni, ahhoz tisztában kell lennie önmagával. Ilyen labilisnak nem szabad lenni. És én az voltam. Ha nem szilárd az alap, mire akarok építkezni??? Ha nem szeretem önmagam, hogyan akarom Őt teljes szívvel szeretni? Ezeket akkor is tudtam, csak azt hittem ez más lesz, sikerül majd időközben helyre tenni a kis dolgokat. De csak egyre nagyobb gubanc lett. És sajnálom, hogy ebbe belekevertem Őt, és okoztam kellemetlen pillanatokat. De bízok abban, hogy idővel csak a szépekre fog gondolni, a nevetésekre, a sok eseményre, a falmászásra, a sok hétvégi kvash-ra:-), a társasokra. Senki nem bírja hosszú távon a negatívumokat, és nem figyeltem erre. Nem kaptam vészjeleket, túlságosan elengedtem magam:-(. Remélem ezeket meg tudom úgy jegyezni, hogy tanulhassak belőlük. Hogy építhessek. Szeretnék meggyógyulni!

Már azt hittem...

Tegnap délután már egész jól voltam. Beszélgettünk chaten Krisztiánnal, és jót tett. Igaz újra kiveséztünk dolgokat, de jó volt, azt éreztem segített. Aztán a visszafele úton talán még picit boldognak is éreztem magam, igaz, tudtam, hogy hazaérve felhívhatom, és hallhatom a hangját. Szerintem ez doppingolt kicsit. Úgyhogy élveztem az utazást. Aztán ahogy gördült be a vonat pestre, úgy jöttek szépen vissza az emlékek is...az első autó, amire felfigyeltem, egy Clio volt. A király utcai KFC előtt elmenni sem volt fájdalommentes, de a kegyelemdöfés Józsi kérdése volt: egyedül??? Pont ez nem hiányzott...felmentem anyuhoz, beszélgetni kicsit. Ahogy ültem az ágyon, és hallgattam anyu beszámolóját, a forgószéket néztem, ahol Mókuska ült ilyenkor....aztán visszamentem abba a lakásba. Belépni a kapun egyedül, felmenni, és üresen találni a helyet. Ugyanolyan rossznak éreztem, mint kedden, mikor elmentem onnan. Bementem a fürdőbe, és nem volt ott se a papucsa, se a fogkeféje, se a törölközője. Szörnyű érzések fogtak el, azt éreztem most azonnal hívnom kell, mert ezt nem bírom ki. Hívtam is, de épp nem ért rá, azt mondta visszahív. Felmentem, hogy olvassak. Oda mentem, ahol mindig együtt pihentünk, ahol ott feküdt mellettem. A könyv kicsit terelte a figyelmemet, aztán hívott:-). Majdnem két órát beszéltünk. Jobb volt a hangja, mint előző nap, és ennek nagyon örültem. A végén már poénkodtunk, és még nevetni is tudtam. Azt éreztem elindultunk a gyógyulás útján. 
Erre ma reggel, mintha kialudtam volna az egészet:-(. Kinyitottam a szemem, körbenéztem, és megint csak nem volt ott. Nem volt ott!!!! És máris elkapott egy rossz érzés, egy fájdalom. Első gondolatom az volt, hogy felhívom,  de aztán letettem erről, mert nem csünghetek folyton rajta. Szakítottunk, túl kell lépnem, Nélküle kell élnem. Ésszel felfogom, de a szívnek nem lehet parancsolni. Metróval jöttem, és újpesten a buszra várva minden autót megnéztem, hátha most érkezik munkába, hátha láthatom egy pillanatra! De nem láttam, még egy pillanatra sem:-(. Hiányzik, szörnyen hiányzik.  Úgy érzem ha láthatnám, és megölelhetném, leszakadna ez a nagy fájdalom, jobb lenne. De talán csak pillanatnyilag, lehet utána sokkal jobban hiányozna, mint most:-(.
Fáj a gyomrom, alig bírok enni. Nem érdekel a kaja, a munka, semmi nem érdekel. Elment, egy sötét este beült az autóba, búcsút intett, és elment. Elhagyott. Egyik percben még mellettem feküdt az ágyon, a másikban pedig már egyedül voltam, és tudtam nem jön többet, nem fekszik ott többet:-(((. Hogyan fogjam ezt fel?
Talán arra kellene gondolnom, hogy menni akart, hogy így döntött. De ezt most vajmi kevésnek érzem, kb. kenhetem a hajamra. Semmit nem segít. Rosszul érzem magam, nehéz ez a teher:-(.

Nehéz szívvel

Nagyon nehéz szívvel jöttem ma el pestről. A nyugatiban várnom kellett, mert csak később volt vonat, mint ahogy azt neten írták (ennyit erről). Felültem, és próbáltam másra gondolni. Bármire, ami más. De nem tudtam. Folyton Rá gondoltam, a tegnap estére, ahogy elment, a szörnyű ürességre, ami utána maradt, a ma reggelre, hogy tudtam, már nem jön:-(. Azt éreztem megszakad a szívem, olyan nagyon hiányzott, hogy ki tudtam volna ordítani a világba a fájdalmam, ha attól jobb. Nem írtam Neki, azt gondoltam erős vagyok. De nem bírtam ki. Mikor ide érve leszálltam a buszról, sírva fakadtam. Elővettem a telefont, és írtam. Megírtam, hogy mennyire hiányzik. És epekedve vártam a választ, hogy halljak felőle valamit. Visszaírt:-), meg is nyugodtam kicsit. Nagyon feszült vagyok, nagyon nehéznek érzem, de tudom, hogy nem szabad zargatnom Őt. Emlékszem, hogy mikor munkában már tetőfokára hágott a feszültség, és aztán megjött Ő, teljesen felszabadultam, minden mássá lett. A halál egy fokkal rosszabb ennél, hála Istennek én még láthatom Őt. De mikor fogom látni??? Újra nézni az arcát, a szemeit, megcsókolni Őt...hogy tud ennyire hiányozni?
Nagyon szeretnék meggyógyulni, hogy más lehessek, és boldogságot adhassak Neki. Ő hisz bennem, már csak nekem kéne. Pillanatnyilag nincs életerőm, sem kedvem. De azt mondta az este nekem, hogy sose adjam fel. Szeretnék Rá hallgatni, szeretnék rászolgálni a bizalmára. Szeretnék Vele lenni. Fáj a szívem. És ha unalmas is, akkor is leírom. Mert fáj:-(.

Meghaltam:-(

Éjszaka fél 1-ig vártam, hogy bármelyik percben jöjjön az sms, hogy hazaért, jól van. Aztán elaludtam. Majdnem fél 2-kor írt, már túl a pancsin. Visszaírtam, de alig tudtam összeszedni a gondolataimat. Annyi mindent tudtam volna írni!
Aztán majdnem óránként ébredtem fel. Nem tudom leírni, milyen érzés volt...
Bár szerettem volna mielőbb kijönni a lakásból, nagyon nehezen vettem rá magam, hogy felkeljek. Lementem, kicsit összepakoltam a cuccokat, majd az útra is bepakoltam, fürödtem, és mindezt élő halottként. Akárhová néztem, már nem volt ott egy cucca se, semmi, ami az övé, ami egy kicsit Ő. Elment.
Kint  a kapuban öleltem meg utoljára, integetett, és elment. Amig még láttam, villogott, ezzel köszönt. Szörnyű érzés, most is csak sírni tudok. Nincs mellettem az én Mókuskám, nem volt ott reggel. Nem akarok már abban a lakásban maradni, kegyetlenül fáj. Halott az egész, Nélküle nem ér semmit. Hogy tud így fájni??? Kicsi Drága Mókuskám, borzasztóan hiányzol nekem!!!!