Kicsi csoki

Ma reggel egy nagyon édes meglepetésben volt részem. Már összekészítettem mindent, ami mára és holnapra kellhet, és gondoltam még gyorsan elmosogatok, mert nem szeretem ott hagyni a koszos edényeket, mivel ma este nem otthon alszunk. És mikor végeztem, Krisztián már indulásra készen állt, én meg mentem a táskámért, és erre mit látok? Szépen oda volt támasztva az ágyhoz, és a tetején egy kis narancsos milka volt. Persze nagyon meglepődtem, és kérdeztem Krisztiánt, hogy ez hogy került oda? Erre Ő tök rezzenéstelen, komoly arccal közölte, hogy nem tudja, nem Ő tette oda...és olyan komolyan adta elő magát, hogy én tényleg elhittem, hogy nem tudja! Aztán poénkodott, de még mindig komoly arccal, és akkor már úgy gyanítottam, hogy mégiscsak Ő volt:-))). Nagyon aranyos volt Tőle, nagyon jól esett ez a kis meglepi!!!:-)))

Azta,de durva!

Megsüketült a potencianövelőtől Hugh Hefner

A nyuszis magazin atyja már alig hall valamit, sőt a memóriáját is kezdi elveszteni - árulta el Hefner két barátnője, Karissa és Kristina Shannon.

A legendás 85 éves nőcsábász, Hugh Hefner kezd teljesen megsüketülni a potencianövelő szertől, ennek ellenére mégsem áll le a szedésével, mivel számára fontosabb a szexuális teljesítmény. Nemrég pedig megjelent egy amerikai tanulmány is, ami arra figyelmeztet, hogy a kis kék pirula valóban halláskárosodást okozhat. "Azt mondta, hogy fontosabb számára a szex, mint a hallása. Már hallókészüléke van, de így is csak az egyik fülére hall valamit" - mondták Hefner szépséges ikerbarátnői, Karissa és Kristina Shannon.

A 85 éves Hefner még Crystal Harris oldalán, akivel azóta szakított

A lányok két évet éltek a villában, nemrég azonban kiköltöztek, ugyanis Hefneren menyasszonya, Crystal Harris nem volt hajlandó osztozni. Bár Crystal és Hefner kapcsolata azóta véget ért, és az ikrek szeretnének újra visszatérni a villába, azért most mégis mindent kitálaltak." Még akkor is nehezen érti, amit mondunk, ha az ölében ülünk. Ráadásul állandóan elfelejti a kutyák nevét is" - tették hozzá az ikrek, akik szerint már Hefner már a memóriáját is kezdi elveszteni. 

 

Egy csodálatos emberke:-)

Írtam már, hogy mennyire csodálatos az az ember, aki mellett nap mint nap ébredek? Hogy milyen türelmes, és kedves velem, holott nekem az Ő helyében már elegem lenne magamból? Egyre tisztábban kezdem látni, mennyire görcsös vagyok, és milyen korlátokat állítok saját magam elé. Bár tudok ezekről, de nem tudom kezelni őket. Pedig szeretném. Még mindig nem találom a kiutat, de most legalább nem könnyek közt vergődve írom ezt, hanem mosolyogva, reménykedve abban, hogy képes vagyok változtatni, helyre hozni. Nehéz így elfogadni magam, hisz minden kis kudarcot felnagyítok, sokkal rosszabbnak és negatívabbnak élek meg, mint amilyen az valójában. És pont Krisztián az, aki mindezekre azt mondja: de hát az is Te vagy! A részed, egy darabka belőled, fogadd el! Igazából ezt is szeretnem kéne, hisz ha mondjuk Őrá nézek, nem tudok se rosszat, se negatívat mondani, mert elfogadom, és szeretem, mindazzal együtt, ami Ő. Bár ez nyilván nem 100%-os, hisz belőlem kellene kiindulnia, de a startnál elcsúszott valami...nem tudom elhinni azt, hogy engem valaki szerethet, így ahogy vagyok, ezzel, amit kínálok. Az apám- akiből minden férfi kép kiindul egy lánygyermek életében- elhagyott, nem törődött velem, nem érdekeltem. És ma sem érdeklem. Hogy érdekelhetnék hát más, idegen férfiakat, ha őt nem???
Ezt legalább már tudom, egy kiindulópont. Már csak azt nem, hogy innen merre induljak, mihez kezdjek ezzel az infóval, hogyan töltsem fel, és fogadjam el magam....

Dobogókő

Hosszú, pünkösdi hétvége volt. Vasárnap pedig jó idő, így elmentünk túrázni. Kicsivel 11 után indultunk Bagolytól, Dobogókő volt a cél. A hosszú távú, ugyanis előtte még meglátogattunk egy mekit is:-). Éhesek voltunk:-).
Az első állomás Pilisszentkereszt volt, geocaching miatt. Nagyon szép erdős-dombos rész volt, csodás napsütéssel. Még régi kolostor maradványokat is találtunk.

Aztán bent a fák között ráleltünk a bodozra is. Én találtam meg:-).
Ettől a helytől nem túl messze, 1,5 km-re volt a következő láda, ezért elindultunk. Gondoltuk az valahol dobogókő közelében lesz, erre mire oda felértünk, már 4 km-re voltunk a ládától. Légvonalban:-). Így letettük az autót, és elindultunk visszafele.Akkor még nem tudtuk,mire vállalkozunk...:-). Ugyanis nem néztük a turista útvonalat, mivel nem tudtuk, hogy a láda pont abban az irányban van. Ezért csak mentünk szépen a gps után, és a végén már majdnem Pilisszentkereszten kötöttünk ki, persze egy hatalmas kerülővel:-). Dombon le és fel, jobbra-balra, össze-vissza, mi csak mentünk. Mire végre elértük, hogy már csak 1,3 km volt hátra, kicsit fellélegeztem, erre még 500 m-el odébb is ugyanannyi volt hátra:-(. És ami még szebb, volt olyan is, hogy amikor már csak pár száz méter volt, a távolság ismét elkezdett növekedni!:-). Ez volt  a best. Aztán már elég fáradtan elértünk a forráshoz, ahol én azt éreztem, hogy lemegyek Pilisszentkeresztig, s onnan főút mentén jövök vissza, ugyanis nem szeretem az ismeretlenben való bolyongászásokat.

  

 A második láda aztán elég könnyen megkerült, Bagolynak köszönhetően, igaz elég magasra kellett mászni érte. Aztán itt találkoztunk egy idősebb párral, s ők mutatták meg, hogy a kék jelzésen merre kell visszafele menni, hogy rövid úton feljussunk a kocsihoz. Igaz, kicsit susnyáson kellett keresztül menni, meg csalánoson, meg kerítést is kellett mászni, de tényleg sokkal rövidebb volt. Mire visszaértünk, rendesen zsiborgott már a talpunk, meg a combunkat is éreztük. De azért a kilátóig még elmentünk, azt  a látványt nem lehet kihagyni:-).

Otthon lenni egy ölelésben

Csodálatos dolog történt nemrég: egy virágtól eljutottam az otthonomig. Ez így zavaros, tudom:-). Az történt, hogy egy virágra kellett gondolnom, s ahogy szépen levezettük a dolgokat, eljutottunk odáig, hogy haza kell mennem. És hol van az otthon? Egyetlen hely volt csupán, ahol otthon, és biztonságban éreztem magam: Krisztián karjaiban. És öleltem, sokáig öleltem Őt, magamba ittam az ölelést, átéltem minden pillanatát: haza találtam!

Mit érek én?

Hogy mennyire pocsékul érzem most magam, azt nem lehet szavakkal elmondani. Mindig is utáltam azt, aki vagyok, de most azt hiszem gyűlölöm is. Szánalmas.hu. Odavaló vagyok.
Kaptam egy nagyszerű lehetőséget az élettől, és mit tettem? Elcsesztem, olyan mértékben, ahogy csak lehet. Miért? Mert ennyi telik tőlem. Erre vagyok képes. Nem akarok már élni, nekem ez nem megy.
Gyűlölöm a gondolatokat, melyek megmérgezik minden kapcsolatomat, utálom hogy nem kapok normálisan lehetőséget. És utálom, hogy nem tudok ezen felül kerekedni. Hogy van egy ember, aki teljes mértékben mellettem áll, és én csak gyengítem őt, folyamatosan. Annyira szomorú vagyok! Annyira! K.O.Kiütéssel győzött.
Pedig én szeretem. Szívből szeretem. De vagyok olyan hülye, hogy minden kis hülyeséget azonnal kimondok. Pedig az sem volt végleges, de lehet betettem vele az ajtót. Mert belőlem minden ki akar jönni.
Hétvégén otthon azt mondták, szerelmes vagyok. És azóta- igaz éreztem reménytelenséget is- de többször gondolkodtam a közös jövőn. Hiába...Van egy távolság, mely áthidalhatatlannak látszik. És nem hogy csökkenne, egyre csak nő. Egyre nagyobb és nagyobb. Egy távolság, melyet ő megtart az elejétől fogva, és melyet néha én is behozok. Egy távolság, melynek gyökere talán a rózsaszín köd hiánya. Nem tudom, nem értem. Ki akarom tépni magamból ezt a fájdalmat, el akarom dobni. Szeretünk. Miért nem ilyen egyszerű ez? Miért nem elég??????????????????????????????????????? Kiordítanám a világba a fájdalmam,de akkor sem lenne kisebb, akkor sem változna. Ó milyen hülye dolog a szív, mennyire tud fájni! Mókuska, nagyon szeretlek!!!