Hogy mennyire pocsékul érzem most magam, azt nem lehet szavakkal elmondani. Mindig is utáltam azt, aki vagyok, de most azt hiszem gyűlölöm is. Szánalmas.hu. Odavaló vagyok.
Kaptam egy nagyszerű lehetőséget az élettől, és mit tettem? Elcsesztem, olyan mértékben, ahogy csak lehet. Miért? Mert ennyi telik tőlem. Erre vagyok képes. Nem akarok már élni, nekem ez nem megy.
Gyűlölöm a gondolatokat, melyek megmérgezik minden kapcsolatomat, utálom hogy nem kapok normálisan lehetőséget. És utálom, hogy nem tudok ezen felül kerekedni. Hogy van egy ember, aki teljes mértékben mellettem áll, és én csak gyengítem őt, folyamatosan. Annyira szomorú vagyok! Annyira! K.O.Kiütéssel győzött.
Pedig én szeretem. Szívből szeretem. De vagyok olyan hülye, hogy minden kis hülyeséget azonnal kimondok. Pedig az sem volt végleges, de lehet betettem vele az ajtót. Mert belőlem minden ki akar jönni.
Hétvégén otthon azt mondták, szerelmes vagyok. És azóta- igaz éreztem reménytelenséget is- de többször gondolkodtam a közös jövőn. Hiába...Van egy távolság, mely áthidalhatatlannak látszik. És nem hogy csökkenne, egyre csak nő. Egyre nagyobb és nagyobb. Egy távolság, melyet ő megtart az elejétől fogva, és melyet néha én is behozok. Egy távolság, melynek gyökere talán a rózsaszín köd hiánya. Nem tudom, nem értem. Ki akarom tépni magamból ezt a fájdalmat, el akarom dobni. Szeretünk. Miért nem ilyen egyszerű ez? Miért nem elég??????????????????????????????????????? Kiordítanám a világba a fájdalmam,de akkor sem lenne kisebb, akkor sem változna. Ó milyen hülye dolog a szív, mennyire tud fájni! Mókuska, nagyon szeretlek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése