Múlt hétvégén kaptam a hírt, hogy Biró Mama nagyon beteg, elesett, beverte a fejét, rosszul van. És szeretne még egyszer látni engem...Ez engem semmilyen formában nem dobott fel. Tudtam mit jelent. Nem akartam. Nem akarok búcsúzni, nem akarom azt, hogy elmenjen. Tudom, ez nem így működik.
Ezért szombat reggel hazautaztunk. Az út jó volt, ottani idő szerint fél 1-kor már ott is voltunk. Mamáék nagyon vártak már:-). Igazság szerint nagyon érdekes volt hazamenni. A hely, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem. Az unokatestvéremék, akik akkor még gyerekek voltak, most felnőttek. Mama ugyanaz a csupa szív ember, aki 20 évvel ezelőtt is volt, Ilonka ugyanúgy fiatal még, és Gyuszi ugyanaz az alkoholista, aki volt. Mintha semmi sem változott volna, és mégis rengeteg minden változott. Egy nagyon közeli hely, ami nagyon távol került tőlem. Azaz én kerültem távol a helytől. De sose lesz idegen.
Mama, mint mindig, most is sürgött-forgott, hogy minél jobban elkényeztessen minket:-). Nem is ő lett volna, ha nem így tesz. Sütit is sütött, amiből egy kérdésnek köszönhetően ettünk is:-). Van új szemüvege, piros keretes, mint az enyém, nagyon jól áll neki. Drága Mamám!
Délután hajat vágtam Orsinak, szegény kicsi fia végigsírta az egészet, azt hitte fáj neki a vágás:-). Jó lett az új frizura, igaz fodrászatilag hagyott némi kivetnivalót maga után...
Késő délután elmentünk Biró Mamához. Nagyon örült nekünk. Szegény nagyon le van robbanva, csupa csont és bőr. Mikor megsimogattam a karját, csak csontot éreztem. A lába meg van dagadva, az arca beesett, ereje nem sok van. És ő támogatja Tatát, aki már több mint 10 éve érelmeszesedésben szenved, és forgalma sincs hogy ki kicsoda. Már Mamát se mindig ismeri meg. Minden nap elmegy a szülői házhoz, és várja, hogy reggel a szülei felkeljenek...Mama pedig támogatja, ahogy tudja. A szomszédok segítenek nekik néha, de igazából magukra vannak utalva. Mama világ életében beteges volt, amióta az eszemet tudom, mindig szenvedett valamiben. De ennyire rosszul még sose nézett ki. 84 éves lesz júliusban. De nagyon szívós:-). Azt mondta, neki biztos még dolga van, még el kell rendeznie a családban ezt-azt, biztos azért adja ezeket a próbákat neki az Úr. Pedig amilyen fájdalmai vannak, én csodálom, hogy van ereje levegőt venni...elpanaszolta a családi dolgokat, amik fájnak neki. Vannak bőven, mint bárhol, és nem tud megbékélni. Szeretne békességet szegény, de sajnos nem nagyon figyelnek rá. Aput nagyon szereti- igaz mindhárom fiát- és mindig védi, próbál minket is megbékíteni. Szegény hordozza a mi terhünket, pedig azt nem tudja megoldani. Vasárnap mikor mentünk elköszönni, sokkal rosszabbul volt. Alig ment neki a járás, és sírt is. Örömében is, bánatában is. Vele sírtam én is. Nagyon nehéz volt így elválni, de megígérte, hogy legközelebb még készítünk közös képet...
Tata nagyon édes volt, évek óta nem szólt hozzám, csak épp köszönt, és most, mikor elbúcsúztunk, jó utat, és jó egészséget kívánt. Nagyon meghatott.
Vasárnap délben aput is meglátogattuk. Rosszabbul néz ki ő is, mint tavaly. Zsírlerakódása van, de nagyon durván. Márciusban műtötték, akkor 90 dekát vettek le a hátáról, plusz még valamennyit a nyakáról is. De sajnos hiába, mert visszanőtt máshol. Minden eredménye jó, az orvosoknak fogalmuk sincs, mitől lehet ez, csak kísérleteznek. Jó volt látni őt, főleg hogy józan volt, és tudtunk beszélgetni kicsit.
Aztán Tominál tettünk látogatást, hisz két hete megszületett a kicsi lánya. Fantasztikus érzés volt őt újra látni, és a baba, hát az valami tünemény! Annyira picike, és olyan kis ennivaló!!!! Ja! És még a Ford-ot is vezethettem!!! Hú, mekkora élmény volt!
Aztán vasárnap délután eljött a búcsú ideje, de előtte még fotóztunk párat. Még Krisztián is belement, hogy vele is készüljön néhány kép:-). Kis Mókuskám:-). Azt mondta jól érezte magát. Türelmesen jött velem mindenhová, mellettem volt végig:-))).
Rossz az az érzés, mikor kifordul a kocsi a hídról, és ők integetnek, én visszaintegetek, aztán egyre csak távolodnak. És ma már újra a munkában, ők pedig 300 km-el odébb. Tegnap ilyenkor még együtt reggeliztünk...Isten óvja őket, meg minket is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése