Idehaza

Mar nagyon reg nem ereztem magam ilyen jol itthon, szulohazamban :). (ekezetek nincsenek :))).

Chat beszélgetés :)

Szevasz.

csá

hogy vagy?

Álmosan Te?

most nem vagyok álmos, kivételesen, pedig amióta megvan a kocsi, alig aludtam

Te is rettegsz?

igen, félek saját magamtól

21:05

Megalapozott.

21:05

jó hogy Rád írtam

.)

Szeretek Istvánnal chatelgetni, önbizalom építő hatása van :D.

Hétvégi dolgok :)

No, van vagy két percem, hogy írjak, kicsit durva, hogy még éjjel háromnegyed 12-kor is pörgés van :). Durva, de jó! :).
Hétvége: jó volt. Mondjuk szombaton elég rosszul indult a délelőtt, nem éreztem valami jól magam. Szétesésem nyomait még hordoztam, jó lett volna kicsit letenni ezt a terhet. De nem jött össze, sőt, ismét kicsit kiakadtam egy anyuval való beszélgetés után, ezért jól kisírtam magam. Mondjuk az segített, mert aztán egész jó kedvem lett :).
Vasárnap meg extra sokáig sikerült aludnom :). Negyed 12-kor keltem fel, magamtól. Már jó rég nem aludtam ennyit :). Aztán még kicsi lustálkodás, s már jött is Szilvi, kölcsönkérte egyik fényképezőt, mert a héten elutazik Barcelónába, s az ő gépe most nem valami megbízható. Így fotó próbát tartottunk, majd 2-kor megérkezett Endre is. Így elvittük Szilvit a keletihez, hogy Endre is próbálja ki az autót. Elsőre ötször fullasztotta le, ez még nekem se jött össze :D. Aztán négykor elindultam Gödöllőre Pecuhoz. Ahogy odaértem, fel se mentünk, Pecu ismét gyakorolni akart, mert nagyon stresszeli, hogy mindig lefullad, ha el kell indulni. Közben rám csörgött Tomika, és megbeszéltük, hogy találkozzunk az M0-ás Csepeli lehajtójánál. Na, nagy bátran mondom persze, simán :). Faszán eltévedtünk volna, hozzáteszem, ha ketten indultunk volna el. Még szerencse, hogy Pecunak nem volt kedve, így Krisztiánt és Bagolyt kértem meg, hogy tartsanak velem. Szó nélkül jöttek, s ez nagyon jól esett:). Mondjuk fogalmam sem volt merre vagyunk éppen, elég rossz idő volt, és örültem, hogy tudok az útra és az autóra figyelni. Ennyi tellett tőlem :). Tomikát nagyon jó volt látni, újra a régi kis pernahajder volt, csak kár, hogy kevés időnk volt! Kis bolond! Olyan jó volt így együtt, tetszett nekem :). Visszafele sokkal rövidebbnek tűnt az út, mint odafele, amit nem is bántam, mert már eléggé fáradt voltam. Nem csak én :). Ennek ellenére csak éjjel fél 2 fele sikerült elaludni, másnap pedig 6 előtt maguktól nyíltak ki a szemeim...úgyhogy hétfőn értelmi képességeim legalján voltam. Sebaj, nem ez volt az első eset :D.

Nem tudom miért...

...de összeomlottam:(. Elfáradtam. Ma is csak ültem, és csorogtak a könnyeim, minden különösebb ok nélkül. Azt hiszem fel kell töltekeznem...

Kicsi Clio :)

Végre itthon, megfürödve, és hulla fáradtan :). Hosszú nap volt ez a mai, sőt, az elmúlt két hét is...
Amikor Pecu megvette a kocsiját, igen, kedvet kaptam én is. Azaz kedv már előtte is volt, de most jól felerősödött. És elkezdtünk kocsikat nézni. Krisztián az első pillanattól fogva segített, szó nélkül jött, és mentünk nézelődni. Múlt héten 3 nap is rászántuk a délutánt a nézelődésre, sőt mi több, ő még szombaton is elment megnézni nekem egyet. Ami nyerőnek bizonyult, mert ma azt vettem meg:). Hétfőn megnéztük együtt is, tetszett nekem, így ma lebonyolítottuk a vásárt.
Kínosan éreztem magam, amiért Krisztián nem fogadott el semmit, ezért arra gondoltam, egy apró ajándékkal meglepem így elöljáróban, megköszönve neki mindent. Nagyon jó érzés, hogy számíthattam rá, és remélem tudja, hogy ez visszafele is így van. És szeretném, ha ezzel élne is, hogy végre én is tehessek őérte valamit!
És amúgy tök jó, hogy gyakorlatilag egy csomó helyről kapok segítő kezeket, és pozitív visszajelzéseket, támogatásokat. Senki sem nézett rám görbén, hogy egyedülálló lányként mi a fenének nekem kocsi, hanem támogattak abban, hogy ha erre vágyom, akkor vigyem véghez. Tetszett Triki pozitívuma, Timi megerősítő igenlése, a közös képviselő dicsérete (sőt, még téli gumiban is tud segíteni), és mások hozzáállása. Egyedül egy valaki nem igazán támogatott, és ez ma este be is tette kicsit a kaput, kiborított. Pedig előre közöltem anyuval, hogy mik a terveim, ennek ellenére teljesen negatívan fogadta a dolgot, és ezzel, plusz a ténnyel, hogy egy nagy dolgon vagyok túl, és fellélegezhetek, azt hiszem elértem azt a szintet, amikor már nincs több erőm, és sírva fakadtam. Fájt a reakciója, még ha nem ért egyet is támogatást várok tőle, nem lehúzást. Tudom hogy nem rossz szándékkal mondja, és fel se fogja ennek a súlyát, de akkor is nagy terhet rak ezzel a vállamra. Én pedig nem bírom cipelni :(. Igaz utána már pozitívan állt hozzá...
Viszont kaptam egy erős, és feltöltő ölelést Krisztiántól, és az nagyon jól esett. Vagy talán még annál is jobban. El se tudom mondani, mennyire hiányzott...mondjuk nem is tudatosult, amig meg nem tapasztaltam. Mindent köszönök Krisztián!:)  

A csábítás művészete

Tegnap este színházban voltunk, és megnéztük a tárgyban szereplő művet. Komédiára számítottam, és bár nagyjából az is volt, mégse ez a része fogott meg.
Főhősünk egy csirkefogó, aki csak úgy él bele az életbe, és még a legyet is röptében...természetesen igazi érzelmekre nem képes, és már nem is törekszik rá. Keresi a szerelmet, de azért annyira persze mégsem, hogy komolyan is vegye. Van egy felesége, mert hát a biztonság azért kell, és mellette a fél város...vagy az egész, ki tudja :D. A terhesen maradt nőt látni sem akarja, ellenben rátukmálja barátjára, ezzel enyhítve lelkiismeretén.
Igazából azt gondolom, a mai férfiak kb. 30%-a ugyanígy él. Több kevesebb sikerrel. És bolondulnak értük a nők!!! Összetörnek sok szívet anélkül, hogy őket bármi is megérintené. A nők meg csak epekednek, epekednek...
Van egy párbeszéd a műben, amikor a férfi a feleségével beszélget a saját lelkéről, hogy az vajon hol is égett ki, majd a végén megkérdezi:
- És a te lelked, Ariel, mi lett vele?
- Az én lelkem- feleli a nő szarkasztikus szomorúsággal-, az én lelkem éhen halt :(.
Döbbenet, és igaz. Fájdalmas, és valódi. Annyi dráma, annyi valóság van ebben a párbeszédben, hogy az szinte rémisztő számomra. Olyan könnyű kisiklani, annyira könnyű nem figyelni a mellettünk előre, hogy észre sem vesszük, és szépen elsorvadunk. Ahelyett, hogy folyton adnánk, megbeszélnénk, segítenénk, kölcsönösen húznánk ki egymást a nyomorból. Ezzel picit ellentétes, mintegy megoldást kínálva hangzik el később a másik nagyszerű mondat:
- Ha egy ember szereti a másikat, akkor mindig tud segíteni rajta.
Egyszerű, és szép, avagy egyszerűen szép :).
Engem megfogott ez a két mondat.
A történet (is) bizonyítja, kutyából nem lesz szalonna. Bár főhősünk közel kerül a halálhoz, mégse nyílik meg a szíve, az marad, aki volt. És a végén így is hal meg. Nem számítottam erre a befejezésre, komédiáknál ez nem szokás :). Hatott rám a mű, az biztos. De nyilván kellett is hozzá bizonyos hangulat, hogy pont ezek maradjanak meg ilyen erősen...

Ismét döbbenten állok az élet törékenysége előtt

29 éves, otthoni csaj, ismerem. Méhnyakrák. Felismerték, megműtötték, kemoterápiára járt, és most a kórházban haldoklik. Két gyereke van. Nem tudok mit mondani, csak könnyes szemmel próbálom ezt felfogni:(.

Egy új világ

Rengeteg dolog kavarog bennem. S a legfurcsább az egészben az, hogy egyre tisztábban látom ezeket. Már nem kiborulok, és összezavarodom tőlük (na jó, kicsit), hanem kezdem látni, mi az amivel foglalkozni kell. Azt persze még nem igazán tudom hogyan, de kell...ez egy új világ nekem, ismeretlen érzés. Olyan, mintha megnyílt volna a lelkem saját magam számára, minta lassan eljönne az ideje, hogy találkozzak önmagammal.
Ez a hétvége sokat adott nekem. Péntek este kezdődött, siettem az árkádba, ott találkoztunk Pecuval. Onnan meg mentünk veresre. És útközben olyan dolog történt, amire nem számítottam, viszont a békéjét még most is itt hordozom a szívemben. Józsi mesélt, és mesélt, és poénkodott, és bizonyságot tett, de mindezt valami teljesen új és eddig szokatlan módon, és olyan megdöbbentően sorolta a saját dolgaimat, hogy tátva maradt a szám. Kár, hogy a beszélgetésnek ezen részét későn kezdtük el, bár, semmi sincs véletlenül!
Veresen átültünk a Clioba, és irány Vác. Nekem jó kedvem volt, örültem. Mondjuk nem annak, hogy a Raffaellós történetnél azt hitték megsértődtem, pedig ketten is azt jelezték vissza, hogy ez jött le. Ezt sajnálom, pedig ismerhetnének, ha édességről van szó, nem ismerek haragot :).
A Megane jó lett, így hoztuk. Azaz Krisztián hozta azt, én meg az övét. Olyan volt vezetni a Clio-t, mintha két napja ültem volna benne utoljára. Nagyon szeretem azt az érzést, amit régen csapatos nyaralásokkor éltem át: hogy megyünk több autóval, együtt vagyunk, összetartunk! Most is ezt éreztem, és engem ez doppingol. És akkor még nem beszéltem a vezetésről :). Veresről már én vezettem a megane-t, igaz, komoly gondjaim voltak az elindulással :D. De aztán nem volt gond, épségben hazavittük, sőt, olyan szépen parkoltam be, hogy ha lett volna nálam fényképezőgép, tuti lefotóztam volna :).
Szombaton Pecu szólt, hogy akkor irány a mátra. Hát jó, ha már így megkérdezett :). Előtte még ipari parkban gyakorolt egy kicsit- itt jegyezném meg, hogy ugyanazokat a hibákat követve el, mint én is annó :D- majd elindultunk. Az út egy kis bakit leszámítva jó volt, épségben leértünk, mondjuk ott már volt egy kisebb riadalom, amikor eldöntöttem, hogy jó, akkor visszafele én vezetek. Így is lett, kurva jó volt!!! Egész pestig jöttünk be, mondjuk megálltunk gödöllőn is. Volt is értelme, mert csak így tudtam M3-as helyett M31-en menni, majd ipari park helyett tovább a reptér felé:). Igaz, ez utóbbi nem az én saram volt :D.Na,de jó volt, legalább megtapasztaltam milyen érzés dugóba kerülni, és lépésben haladni :).
Aztán a mai nap. Reggel esett, és ez picit elszomorított. Ilyenkor nem igazán szeretek egyedül itthon lenni. Mondjuk nem is voltam :). Reggeli csevej után elvittem Pecut a saját autóján :) az M3-as felhajtóhoz, majd onnan villamossal mentem a józsefvárosi piacra, Anti vásárolni akart. Majdnem összejött neki :). Mondjuk kettőnk közül én vagyok a türelmesebb, most mégis ő bírta az én 1 percem helyett 5 percig a nő faszságait, és csak aztán hagyta faképnél :). Iszonyat hideg volt, jól átfáztam. Innen hazasétáltunk, azaz én anyuhoz, hogy közöljem vele azon döntésemet, hogy autót fogok venni. A reakcióban számomra semmi új nem volt, ugyanúgy kezdte, ahogy arra számítottam, ezért már az első percben leállítottam, és kértem, ne így álljon hozzá, mert így is gondolkodás tárgya volt, hogy egyáltalán megmondjam-e. Tudomásul vette, és tiszteletben tartotta a kérésemet, ugyanakkor volt egy megdöbbentő mondata, ami elgondolkodtatott. És most ezen sem buktam ki, hanem úgy érzem, építőleg hatott rám. Mennyire más így a világ!!!
Aztán nagy fb-s játszadozásom közepette bekattant, hogy te jó ég, a mosott ruha reggel óta gyűrődik a gépben, ezen változtatni kellene, így hazajöttem. S ha már így benne voltam, hát takarítottam is egy kicsit. Olyan kis takaros lett a lakás:). És végre, most először, elmentem futni is. A teljesítményt inkább nem írom le :).
Ja! S még oktatómat is láttam ma, meg a HVH690-et is, amin vezetni tanultam :). Már egy ideje gondolkodom, hogy mi is volt a rendszám, és egyszer sem ugrott be. Erre ma pont arra jár. Mondjuk pont arra is lakik :).
És most tele vagyok tervekkel, meg izgalommal, meg lelkesedéssel, meg vágyakkal, meg valaki adjon pénzt a kocsihoz! :D. Na jó,azt hiszem most már fáradt vagyok. Jó éjt!