Mit szedjek fel?

Ha padlón vagy, szedj fel onnan valamit- tartja a mondás. Innen, mit?
Péntek óta érzem közel magamhoz a halált. Nyilván közrejátszik Robi halála is, ugyanakkor még soha nem éltem meg a gyász folyamatát.
Elbúcsúztam. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű nap, de azt nem, hogy ennyire szörnyű lesz:-(. Kiss mama volt az első. Semmiről nem tudott, és teljesen váratlanul érte. Nagyon aranyos volt, mert felajánlotta, hogy hívjam fel, vagy menjek el, ha beszélgetni akarok. Nagyon jól esett. És nagyon nehéz volt eljönni. Aztán este Éváéktól, Tibiéktől és Bagolytól  is elköszöntem, ma reggel pedig a helytől, a szobától, a háztól, a várostól...búcsút intettem, és fájó szívvel hagytam hátra valamit. Kimondhatatlan kínzó érzés van bennem, ma búcsúzom el Tőle is. És még mindig nem fogtam fel. Holnap is lesz nap, felkelek, munkába jövök, de már nélküle. Ez tényleg olyan, mint a halál. Ott volt, és holnaptól nem lesz. Az este közös videókat néztünk, együtt. Rengeteg közös élmény, emlék, nevetések! Holnaptól mindez a múlté? És ezt fogjam fel ép ésszel? Hogyan?
Nem tudom kifejezni, ami bennem van. Visszahoznám, vagy semmissé tenném? Ordítanék, vagy sírnék? Ez utóbbit szinte folyton teszem...holnaptól nem szól hozzám, nem beszélget velem, kiszakad belőlem....békét szeretnék, és megnyugvást. Istenem, segíts kérlek!!!