Izrael- beszámoló II.

Jeruzsálem. Nagyon izgatott voltam az odavezető úton, hisz nem akárhová vitt minket a busz!
A város több dombon fekszik, és igazi régi épületek díszítik, egyáltalán nem nevezhető modernnek, és valahol mégis :).
A szállást picit nehezen találtuk meg, ugyanis árusok tömkelege takarta el a turista elől, s ha nem lett volna az épület tetején hatalmas betűkkel kiírva, tuti jó pár órás kutatás lett volna. De végül meg lett, és érdekes módon egy gyümölcsös stand előtt elhaladva jutottunk csak el a bejáratig :).

Ez a szoba más kevésbé tetszett. Kisebb volt, csak egy két polcos kicsi szekrény, és egy ágy volt benne, meg egy benti fürdő, ami őszintén szólva ramatyabb volt, mint a másik helyen a kinti :(. Koszos is volt, pici is volt, és alig volt víznyomás, így egy tusolás, ami normálisan mondjuk negyed óra, itt alsó hangon dupla időt vett el :(. Viszont helyileg remek volt, a Damaszkuszi kapu- az Óváros egyik leghíresebb bejárata csupán 5 percre volt tőlünk ( mondjuk két nap múlva ezt már nem gondoltam ekkora szerencsének, de erről később :)).

Az Óváros az a rész, amely régen magát Jeruzsálemet jelentette, városfallal övezve. Több bejárata is van. Már a kapu előtt árusok sora fogadott, belépve ez pedig ez még durvább volt. Árus árus hátán, folyt a biznisz, mindent kínáltam a pénzzel rendelkező turistának, és persze be is próbálkoztam magasabb áron, de nem kellett sok rábeszélés, hogy olcsóbban is megkaphassunk dolgokat. Belül részekre van osztva: keresztény negyed, zsidó, örmény és iszlám. Szűk, köves kis utcák, igen hangulatosak, ezeken túl sok nép nem járt, viszont az árusokkal ellátott részek dugig voltak, hemzsegtek, zsibogtak, hangosak voltak, mindenki el akarta adni a portékáját. Első nap még kínosan is éreztem magam, mert jó idő lévén, rövid nadrágban indultam el, és egy laza pólóban, melyből a fél vállam kilátszott. Hát odabent minden nő legalább térdig érő nadrágot, vagy szoknyát viselt, és a válla is el volt fedve...nem néztek ki, de meg se, igazából nem vettek észre. Nem akartak észrevenni! (ahogy telt az idő ez egyre feszültebbé tett, mert éreztem, hogy ott a nőket biza nagyon másképpen kezelik...).

Ebből a kusza labirintusból aztán egyszer csak kiértünk a Siratófalhoz. Szerencsére vittem magammal sálat, meg egy hosszú ujjút, hidegebb időkre, mert enélkül oda se mehettem volna, egy nő megállított, és mutatta, hogy a térdemet és a vállamat takarjam el :). Hát megtettem. A Siratófal elsőre kicsinek tűnt, nem olyan rég láttam a TV-ben egy műsort, amiben sokkal nagyobbnak hatott, de aztán megbékéltem vele :). A zsidó vallásnak megfelelően külön rész van a férfiaknak, külön a nőknek, persze a férfiaké a nagyobb :). A repedések tele vannak imákkal, és a fal előtt mindig imádkozó, sőt, síró emberek is, akik a kis szent könyvükkel a kezükben, odahajolnak, mormolnak valami imát, és zokognak. Érdekes volt, én is vallásos vagyok, de ilyen "átélést" nem nagyon szoktam tapasztalni. Igaz, később láttam egy román csoportot a Via Dolorosa-n, akik ugyanígy mentek végig, szóval ...:).

Sajám megítélésem szerint a kereszténység nagyon el van nyomva, ha az ember nem vesz térképet a kezébe, és tudatosan meg nem keresi a Via Dolorosa-t, Krisztus szenvedésének útján, nem valószínű, hogy észreveszi, hisz az árusok nagyjából mindenhol ellepték a helyeket, kivéve az utolsó 4 stáció színhelyét, ahová templom épült, a régi hegy emlékére, ahol keresztre feszítették Jézust, majd levették és eltemették. Itt már kicsit én is átéltem, milyen is lehetett akkoriban, mi zajlott le, milyen népek éltek akkor...

A kőtömb, amire a keresztről Jézus testét tették, igazi zarándokhely, az ide látogatók kenegetik, ráhajolnak, imádkoznak, és sírnak felette.

Az Olajfák hegye az Óvárossal szembeni dombon fekszik, és aljában terül el a Gecsemáné kert.

Még egy naplementét is sikerült elkapni, igaz ez se szándékos, se tudatos nem volt, viszont hülyére fagytam, mig kivártuk :D.

Aztán 15-én, épp kifele jövet az Óvárosból, látjuk, hogy szokatlanul nagy a tömeg a Damaszkuszi kapunál. Közelebb érve feltűnt, hogy tüntetés készül éppen...mondjuk itt még nem volt gáz, mert voltak ugyan kint fegyveres rendőrök, na de az egész városban látni őket...elmentünk egy kisboltba, s mikor jöttünk visszafele, akkor már lovas rendőrök is voltak az úton. Épp leálltunk fotózni őket, amikor hirtelen megindultak, s be a tömegbe! Na, hát én megijedtem rendesen, s rohanásnak is indultam, mert egy ló bizony nagy ütni a patájával, még ha nem is akar bántani...

Na, itt döntöttük el, hogy a következő busszal Betlehembe megyünk :D.

Izrael- beszámoló I.

Elérkezett május 10-e, utazásunk napja. Igazából bele se gondoltam milyen lehet, csupán Betlehemet képzeltem el egy kicsi porfészeknek, és Jeruzsálem gondolata izgalomba hozott, de ez volt minden. A repüléstől való félelmem uralt szinte mindent, és furcsa, eufórikus állapotba kerültem az utolsó két napon, amikor úgy gondoltam mindenre, mintha utoljára látnám az életben. És mégsem :).
Éjjel 2-kor keltem, hogy legyen időm hajat mosni, tusolni, enni, Bercit csak 3-kor keltettem, hisz neki épp csak fel kellett öltöznie. 4 után kicsivel már kint is voltunk a reptéren, és én egyre inkább izgultam. Mire felültünk a gépre, már rendesen rosszul éreztem magam, de frankón. Ilyen azelőtt még nem éreztem. Elmondtam egy imát, és nagyon hittem, hogy épségben odaérünk...vagy csak nagyon szerettem volna? Azt hiszem néha még jó dolog is, ha repülök, erősíti a hitemet :).
Felszállt a gép, elértük a kellő magasságot, és én kezdtem megnyugodni, és visszaszámolni az időt :). Épp pihenni készültem, amikor a pilóta bemondta, hogy egy utas becsekkolt ugyan, de nem ült fel a gépre, viszont a csomagját feladta, ezért vissza kell fordulnunk Ferihegyre. Na, ha addig nem voltam elég ideges, akkor sikerült. Minden gondolat megfordult a fejemben már. biztos terrorista, feladta a bombát, ő meg lent maradt...na így aztán Pestig frászban ültem, de persze semmi nem volt :). De a plusz út miatt extra kerozinra volt szükség, ami időt vett igénybe, így végül másfél órás késéssel érkeztünk meg. A reptéren - az olvasottakkal ellentétben- semmi extra nem volt, megkérdezték milyen céllal és hány napra jöttünk, s aztán már mehettünk is tovább.
Megkerestük a vonatot, megvettük a jegyet, s gondoltuk nemsoká már bent is leszünk Tel Avivban. Hát ez nem jött be :). Kinéztük ugyanis a megálló nevét, de a vonat richtig nem állt ott meg ( ha egyáltalán volt olyan megálló), és mivel azt reméltük, majd  a következő lesz az, nem szálltunk le. A vonat pedig egyhamar nem állt meg...a végén Tel Avivtól 50 km-re sikerült lekászálódni róla, és átszállni egy visszafele menő, épp bent álló vonatra. Odafele nem volt kaller, így gondoltam én, visszafele se lesz. Tévedtem :). Na, mikor megláttam, mondom ezt nem hiszem el, még meg is büntetnek amellett, hogy itt szívtunk, de gondoltam elmondom neki a story-t, s majd csak lesz valami. Elővettem a két jegyet, s épp kezdtem, mondván: We need your help, amikor ő rá se nézve a jegyekre, lekezelte azokat, s azt mondta, hogy a következő állomáson szálljunk át a lassú vonatra, az megy a reptér felé, s ezzel ott is hagyott minket :D. Na, mondom, minden rosszban van valami jó :). Aztán Tel Avivban az első lehetséges állomáson leszálltunk, és én baromira örültem, hogy végre az apostolok lován mehettünk tovább, és semmilyen mozgó tárgy nincs a hátsónk alatt!!!
A szállás nem volt vészesen messze, csupán az éhséggel volt probléma, mert már kora délután volt, és hajnali 3 óra elég sok idő telt el, s csupán egy fél szendvicset ettem azóta...viszont váltani kellett volna pénzt, ami meg nem jött össze, mert nem találtunk váltót. Aztán mikor végre találtunk, nem volt kajálda :D. Végül is Tel Aviv kereskedelmi város, nem turista :).
A szállás szó szerint 5 percnyire volt a tengerparttól, nagyon jó helyen, és a szoba is jó volt. Volt benne hűtő, ami nagyon előnyös dolog, és az árban reggeli is volt, ami legnagyobb meglepetésünkre nagyon bőséges volt, és még ízlett is. Jó vastagon kentem a finom mogyorókrémet a kenyérre, akkor még nem is tudtam, mennyire jó dolgom van, s hogy mennyire fog ez nekem hamarosan hiányozni...
Túl sok látnivaló itt nem volt, így időnk java részét a parton töltöttük, de az is nagyon klassz volt :).

A hőfok kb annyi volt, mint nálunk, de sokkal erősebb a nap! Alig pár perc kint lét után szinte rosszul lettem, annyira meleg volt, így muszáj volt bevizeznem a fejem tetejét, ami még így is leégett :(. Viszont igazi sivatagi idő van arra, nappal marha meleg, aztán este olyan 6 fele már annyira lehűlt, hogy rendesen hosszúba kellett öltözni. Legalábbis nekem mindenképpen :D. ( mostanság amúgy is bajom van a hideggel).

Másnak elmentünk a Jaffa városrészbe. Ez az óváros, még régi stílusú épületek, és csodás udvarok vannak ott. Jó kis séta volt a parton, és a modern rész után változatos látványt nyújtott.

Volt jó néhány fekete esküvő is ( az n betűs szót állítólag nem szabad kimondani, mert akár fel is jelenthetnek érte), gondolom igazi hagyományos, legalábbis az érdekes ruházatból ítélve, ráadásul egy jelenet során az volt az érzésem, hogy ők még szülői akarat jóvoltából kelnek egybe, nem a szerelem tüzében égve...

Másnap visszatértünk még erre a környékre, mert a közelben volt a Carmel piac, ami állítólag híres, de ehhez képest nekem csalódás volt, sokkal nagyobbra számítottam. Igaz, hogy olajbogyót és datolyát azért vettem :). Na, nem olyan kicsit, amilyet itt kapni, hanem szép gusztusos, nagyokat! :).

Utolsó napunkon a parton csavarogtunk, élveztük a pálmafás sétányokat, a napsütést, a tájat, ami azért nem piskóta :).

Hétfő reggel elutaztunk Jeruzsálembe :).

Utazás

Készülök a Szent Földre :).
Ma már rendesen izgalom van bennem. Részben kíváncsiság, részben utazás miatti para (főleg hogy a gép le ne essen), részben meg a többi...:D.
Nagyon megtisztelő lesz, ha ott sétálhatok, ahol annó Jázus is járt testben. Már nagyon régen kíváncsi vagyok a helyre, és most eljutok. Agyamban még nem hagytam eluralkodni ezt a jól eső érzést, hiszen addig még van 3 nap, és közbe jöhet bármi, de azért már kicsit érzem az ízét :).
Csomagom már kész, kétszer át is néztem, és még kétszer biztos át fogom :),
Jó rég nem voltam már külföldön, jól fog esni. A pihenés is nagyon jól jön, elég sokat dolgozom mostanában. Ennyire csak a szeptemberi hazamenetelt várom még! :).

Fejlődés

Már másfél hónapja járok edzeni heti rendszerességgel. És ma nagyon ledöbbentem, hiszen még csak 6 hét telt el (igen, ennyi a másfél hét :D), és nagyon sokat erősödtem. Vegyünk pl. azt, hogy az elején a guggolást alig bírtam megcsinálni, ma meg már 17 kilóval ment. Nagyon örülök ennek, és érzem is, hogy egyre nagyobb terhelésre van szükségem, ugyanakkor kicsit meg is ijeszt, hogy hová tart ez? Hiszen így 2-3 hónapon belül akár 30 kilóval is guggolhatok, és meddig lehet ezt fokozni, feljebb vinni? Nyilván célom az izmosodás, az erőnlét megőrzése és növelése, de durva, hogy milyen hamar alkalmazkodik az izomzat...de továbbra is nagyon élvezem, ráadásul tényleg sokat eszek mellette (kell is), és nem rakódik le :). Persze csoki ugyanúgy tabu ;). (ettől még néha előfordul..:)).

Vodka-narancs és társai

Az elmúlt egy hétben rengeteg érzelemben volt részem. Huh.
Attiláék elköltöztek, péntek volt az utolsó napjuk a házban, így megbeszéltük, hogy csütörtök este átmegyek amolyan búcsúbulira. Így is lett, vittem pálinkát, koccintani, Kata meg vodkát hozott naranccsal. Na most rólam tudni kell, hogy nem szoktam inni, de van egy-egy kivételes alkalom, amikor koccintok. Ez olyan volt :). És legnagyobb meglepetésemre a vodka-narancs kombináció egész jó :). Ismét beszélgettünk egy nagyot, nevetgéltünk, mostanság kevés alkalmunk volt erre a sok munkám és az edzések miatt. Na, nem mintha hú de messze laktunk volna egymástól :D.
Aztán péntek este segítettem nekik lecuccolni, és Kata megkért maradjak lent a holmikkal, amig ő lehozza a maradékot. Kiálltam a kapuba, hogy várjam Attilát, és éreztem a búcsú ízét, hogy bár megmarad a barátság, a kötelék, de valami nagyon megváltozik. És akkor hirtelen átjárt az az érzés, ami Krisztián búcsúzásakor volt. Nagyon érdekes volt, és fogalmam sincs miért ez jött elő, hisz már semmi érzelmi szál nem köt hozzá; gondolom azért, mert ő volt az egyetlen, aki innen búcsúzott. Na mindegy, Attiláék elmentek, én meg szomorú voltam. Hiányoznak, már ma, kicsit félelmetes, hogy mindkét oldalamon üres lakások vannak..
Időközben viszont egyre jobban kezd kialakulni a kapcsolatom Bercivel és Leventével, aminek nagyon örülök :). Sőt, úgy néz ki, termet is váltok, mert itt nálunk a sarkon nyílt egy terem, ami árban ugyanott van, mint ahová jártam, csak hát az idő és a kényelem...úgyhogy nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és meg is beszéltük Bercivel, hogy együtt fogunk lejárni, mert az sokkal ösztönzőbb tud lenni :).
A telefont még mindig nem sikerült át iratni a nevemre, szegény Krisztiánt már kétszer zaklattam miatta, és rosszul is érzem magam ilyenkor, ha sok a probléma velem, semmi szándékosság nincs benne :(. Elsőre nem mondta a srác, hogy a személyi nem elég, kellene jogsi is, így másodjára e miatt nem sikerült a dolog. Hát remek, pedig jó lenne már túl lenni rajta.
Pénteken lejárt a próbaidőm, nem röppentettek ki két lábbal, így nagyon örülök, hogy már teljes értékű munkatárs lehetek, és biztosnak tudhatom a munkámat :). Ráadásul könyvelés is biztosnak ígérkezik őszig, szóval ezt a részt azt hiszem kipipálhatom :).
Zsolti még mindig hiányzik időnként, főleg hogy tegnap megtudtam, nem épp a legfényesebb időszakát éli...szeretnék segíteni, de nem igazán tudok, ráadásul épp nemrég kértem, hogy tényleg ne találkozzunk, amig ezen túl nem vagyok, és most nagyon tartja magát ehhez...jajj, ezek az érzelmek :). De már csak pár hét, és újra egyenesbe jövök, és akkor barátság gőzerővel ;).
Próbálkoztam orosz nyelvtanulással, leírtam egy csomó szót, erre Viki mondta, oké, hogy ezt megtanulom, de egyiket se így használják beszédben, ezért úgy döntöttem, inkább a francia könyvemet veszem elő, mert azt amúgy is csak ismételni kell :D. (na persze ez is csak elviekben...).
Kocsit javítani kell, de e téren nagy szerencsém volt, házon belül megcsinálják :), meg tudok biztosítót is váltani, 13 ezerrel járok jobban, így abba is belevágok, nyári gumit is veszek, így remélem egy ideig nem lesz vele semmi gond! Mondjuk jön a jó idő, nem is fogom sokat használni :).
Kész a csirkepörkölt, alig várom egyek belőle! :D.

32 év

Ha ma számot kéne adnom életem 32 évéről, azt hiszem első szavam a köszönet lenne. Az embernek kutya kötelessége azzal a nem könnyű gondolattal élnie, hogy bármikor meghalhat, és ennek megfelelően kihasználni a perceket, órákat. Én nem ezt tettem. Sok-sok történés kellett ahhoz, hogy eljussak oda, hogy ma már ne húzzak hosszú hónapokig valamit, amiben nem vagyok boldog, vagy meg tudjam becsülni azokat az embereket, akik erre tényleg alkalmasak.
Erre a világra születni csodás dolog, bár tény, hogy ebben nem volt választási lehetőségünk. Kaptuk, élni kell vele. Vagy nem, annak is van egy útja, de ez most nem aktuális :). Gyerekkoromból nem sok mindenre emlékszem, mama elmondása szerint mindig jó gyerek voltam, nem volt velem gond. Hisztis nem voltam, anyu azt nem tűrte :). Iskolás éveimből egyik erős emlékem, amikor egyik osztálytársam azt mondta, engem mindenki utál, de Móricz Beát gyűlölik :D. Hurrá. Mennyivel jobb volt nekem :). Amióta az eszemet tudom, tepertem mások elfogadásáért, szeretetéért. Ebben első anyu volt, ha ő haragudott rám, akkor aztán semmi, de semmi ezen a kerek világon nem érdekelt, csak az, hogy megbékéljen, s újra foglalkozzon velem. Ez még ma is elég erősen élő dolog, iszonyú mély gödörbe tud taszítani, ha feszültség van közöttünk.
Voltak barátaim, akikhez nagyon ragaszkodtam, de így visszatekintve mindig túlzott elvárásaim voltak velük szemben. Azaz pontosítok, vannak dolgok, melyeket mai napig megteszek barátaimért, és azt hittem ez visszafele is működik. Tévedtem. Nem egyszer, nem kétszer. Tipikusan az a buta ember vagyok, aki kis pofonból nem tanul, kell az, hogy a földről szedjem össze magam. Ezzel már megbékéltem, tudom, hogy ilyen vagyok :). Mariana okozta fájdalom volt az első olyan, amitől olyan mély szomorúságot éreztem, amit csak egyszer azóta életemben: amikor Zoli elküldött a pokolba. Két ember, aki állítólag nagyon szeretett. De hát fájdalmában üt az ember legnagyobbat, s nyilván kaptak benne segítséget tőlem...na, de elkanyarodtam. Ma elmondhatom, hogy van pár ember, akik tényleg olyan barátok, amilyet mindig álmodtam, és ennek újra és újra képes vagyok nagyon örülni. Külön kiemelném Mákszemet, aki a múltkor is mondott egy olyan mondatot, hogy annál jobban nem tudom mi esett volna....de nem hagyom ki a sorból Ottit, Székiéket, Szilvit , Bátyust, és nem utolsó sorban Antit, akit mai napig feltétel nélkül tudok szeretni. Csak önmagam szeretete áll még mindig komoly hadi lábakon, úgy is mondhatnám, az önutálat inkább jellemző rám. De ezen dolgozok.
A 10 év depresszió nem tartozik életem legfényesebb emlékei közé, de valamiért ott volt. Valamit "adott", valami haszna biztosan volt. Mondjuk még nem jöttem rá, hogy mi :D.
Rengeteg helyen jártam, sok szépet láttam a világból. Álmomban se gondoltam volna :). Romániában másképpen nő fel az ember (nem az ország színvonalára gondolok feltétlenül, hanem a mi családi körülményeinkre), ott még Magyarország is csak álom volt. Hát még más országok :). Aztán mennyi helyre eljutottam! Sok szép emlék, csodás helyek, ezek azok, melyek pénzzel soha vissza nem adhatók, ami véleményem szerint mindenkinek kellene az életébe. Legalább egyszer. És mi hányszor mentünk!
Immáron 11 éve dolgozom, sokat tanultam. Örülök, hogy a jelen gazdasági helyzetben van munkám, és el tudom tartani magam. Vettem egy autót, ami életem egyik legjobb döntése volt. Önerőből :). Mondjuk még fizetem, de valamit fel tudok mutatni, valami mellett kitartottam, és ez jó! Olyan könnyű volt feladni egy csomó mindent, mindig ez a könnyebb.
Van egy szép lakás, amiben élek, mert tényleg tetszik, bár a penész egyre zavaróbb tényező...a kapuba beálló köcsögökről nem is beszélve :(. Ez utóbbihoz már semmilyen szintű türelemmel nem rendelkezem :(.
És eljutottunk a jelenhez. Szokás szerint most is fáj a szívem, hiányzik Valaki, ahogy oly sokszor eddigi életemben.De ide tartozik az is, hogy rettentő pánikba tudom ejteni magam, ha esetleg valami komoly is kialakulhatna, és nem tudatosan, de képes vagyok elmenekülni...van defektem rendesen!
Most épp felhős az ég fölöttem, amikor jön egy rossz, akkor megindul a lavina, de előtte csodás hónapokat éltem meg, tele jóval, változással, így nem panaszkodom, mert ez csak ideiglenes. Ráadásul annyira nem is rossz, hisz egészséges vagyok, van hol laknom, van mit ennem, szóval a többi már csak luxus :). Amúgy is csak a kis félelmeim bújtak elő, nem valós tragédia történt. (kivéve egy összeveszést, amit én annak éltem meg).
Összegezve elmondhatom, ha holnap meg kéne halnom, biza örülnék, hogy életem nem hasztalan tv nézéssel telt el, és magányos semmittevésben töltöttem unalmas napjaimat, hanem igenis kihasználtam rengeteg lehetőséget, és léptem saját boldogságom és örömöm érdekében. Azt tanácsolom mindenkinek, és magamnak is továbbra is, hogy menjünk el minden szép helyre, beszélgessünk a számunkra kedvesekkel, örüljünk mindennek, mert elég csak elképzelni egy súlyos betegséget, s máris más a világ; ezek most lehet hú de nagy általánosságként hangzanak, de minél inkább gyakorlom ezt, annál inkább érzem, hogy működik. A pozitív pozitívat vonz, a negatív villám gyorsan visz lefele. Nem éri meg. Önsajnálatból így is túl sok van (legalábbis nálam), és lesznek bajok kreált félelmek nélkül is. Voltam boldog, nem is olyan régen, már ezer éve nem éreztem, és ennek is örülök. Semmi nem tart örökké, de még lehetett, még kaptam belőle. Szép az élet, még ha ezt jól is álcázza :).