Tegnap, miután mindenki hazament társasról, ketten maradtunk a "tatával" :). Meséltem neki kicsit az életemről, kapcsolatokról, hogyan indult az életünk magyar földön, hol tartunk most...és ahogy meséltem, rádöbbentem, hogy az élet, Isten minden elvesztett dologért kárpótol minket. Mindig szerettem volna egy idősebb fiútestvért, és Attilával most teljesen ennek megfelelő a viszonyunk. Számíthatunk, és számítunk is egymásra. És kaptam egy pót-apát is :). Az igazi már nem borít ki az érdektelenségével, sőt. És ennek igazán örülök!
Visszanézve rengeteg mindent kaptam, és nagyon-nagyon hálás vagyok ezért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése