Még csak most látom, hogy nem írtam Biró Tata temetéséről. Jan. 14-én délelőtt, épp Ildiéknél ültem a fürdő kádban, amikor hívott Triki, hogy hívtak a régi számomon, hogy tata meghalt. Jó nagy szervezkedés után sikerült felvenni a kapcsolatot Pistával, és megbeszélni, hogy mehessek velük haza én is.
Szombat este még társas volt, aztán vasárnap megfőztem a kajámat következő hétre, majd átmentem anyuhoz. De alig maradtam egy kicsit, már hívott is Pista, hogy nemsoká pesten lesznek, így útnak indultam. Az Aréna melletti benzinkútnál találkoztunk. Több mint 6 éve nem láttam őket, így jó volt találkozni.
Lehet, hogy hülyén hangzik, de ez a temetés "jó" volt. Együtt volt a család, és bár nem ez a fél áll közelebb hozzám, mégis nagyon örültem annak, hogy mindannyian ott vagyunk, együtt, nem rohan senki sehová, és időt szánva leülünk, és beszélgetünk. Sandrit se láttam már nagyon rég, és most beszélgettünk egy jót :).
A temetésen nagyon hideg volt, az udvari szertartáson nagyon megfáztam, a lábam jéggé fagyott, és fájt lépni is, így nem is vártam végig a temetőben a ceremóniát, eljöttem. Mamánál rosszul is lettem, a nagy hőmérséklet változás miatt, lefeküdtem kicsit, s aztán már jól voltam. Mikor mindenki visszajött felmentünk a torra, de a hideg miatt onnan is hamar leléptem. Aztán este volt még egy kis békés beszélgetés, majd vacsi.
Másnap korán reggel indultunk is vissza, így 1-kor már pesten voltam.
Tényleg jó volt így együtt. A furcsa saját magam számára az volt, hogy alig sírtam, még amikor megnéztem tatát a koporsóban, akkor se; nyugalmat éreztem, és az a gondolat járt át, hogy felesleges sírni, hiszen Isten vigyáz ránk, Ő ott van! És ez örömmel töltött el :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése