Izgalmak

Holnap megyek Fehérvárra, Boróék esküvőjére. Már izgulok :D. Tök jó belegondolni az előkészületekbe, izgulni, hogy minden rendben legyen, odaérni időben...tegnap este végre sikerült megtalálni a "tökéletes" felsőt, már egy hete ezzel szenvedek. Sőt, van végre boleróm, cipőm és táskám is. Ez tudom, rém izgalmasan hangzik :D.Na, mindegy, ezt csak úgy leírtam.
J. viszont nem tud velem tartani, dolgoznia kell, aminek nem igazán örülök :(.

Tegnap szólt Timi, hogy lenne egy új partner, aki nem beszél magyarul, éttermet nyit az Andrássyn, és nekem kéne kommunikálni vele angolul. Húúú :). Ma hívott is a nő, szerintem ő német, de nagyon szépen beszéli az angolt. Bár tudtam, hogy hívni fog, mégis meglepődtem, mikor ma reggel angolul szólt bele, és végig hülyén beszéltem kicsit, mert annyira izgultam, nehogy mondjak valami hülyeséget :). Aztán e-mailben folytattuk, az azért már jobban ment :). Hétfőn jön, reggel 10-re, hát kíváncsi leszek :).

Távolságok

Azt hiszem ideje írnom kicsit magamról, István már kommentálta, hogy nincs új bejegyzés. Nem, mintha nem tudná mi történik velem majd minden nap :D.
De igaza volt, rég nincs új bejegyzés. Pedig többször is gondoltam rá, hogy írni kéne, de nem ment. Mit is írhattam volna? Az ember fia (azaz ez esetben lánya) szeret dicsekedni, azt mutatni, hogy minden jól megy. Félreértés ne essék, nem sajnáltatni akarom magam, csupán csak eltávolodtam egy csomó mindentől, a fal, amely bennem emelkedett meggátolt abban, hogy írjak.
Az elmúlt jó másfél hónapban sok minden történt. J. belépett az életembe, sokkal nagyobb mértékben, mint szerettem, vagy vártam volna. És ezt rosszul kezeltem, nagyon rosszul. Nem szeretem, amikor helyzetek kihozzák belőlem, hogy hárpia legyek. Vagy ahhoz nem kellenek helyzetek? :). Ha valami a nem vártnak megfelelően történik, nem tudok mit kezdeni vele, és elfogadni sem tudom. Így hát elkezdtem undok és barátságtalan lenni. Szerintem ilyenkor nálam jobban senki nem utál engem, és tök jogos lett volna, hogy el legyek küldve melegebb éghajlatra, de mégse történt meg. Sőt, még egy esélyt kért...nos,e nnyit a szerelmi életemről :).
Voltam otthon augusztus elején. Nagyon mozgalmas 4 nap volt, mondhatom. Egy részt se tudtam megnézni a sorozatomból, mindig volt mit csinálni :D. Pedig felkészültem: film, zene, könyvek :D. Jól van, szeretek én otthon lenni, de legutóbb mikor ez huzamosabb ideig történt, bizony voltak szabad óráim. Jobb előrelátónak lenni :).
Szóval találkoztam az apai részemmel, és az anyaival is, ahogy ez lenni szokott. Az apai részen keresztanyu kivételével mindenkinek odamondtam kicsit, illetve kaptam kicsit. Mondjuk apám megjegyzése, mely szerint nem vagyok kövér, csak molett, és álljak már Ágota mellé (csak hogy lássam milyen is egy csinos lány) még mindig képes felidegesíteni. Nagyon fájt, hogy ezt mondta. Ha jól tudom- márpedig ez nem kérdés :D- sose mondta ki, hogy szeret. Pedig jobban esett volna azt hallani, na de mindegy. Most éreztem, hogy igazából mekkora távolság van köztünk, ugyanakkor azt is, hogy már egyáltalán nem akarok azzal foglalkozni, hogy ezt csökkentsem, mivel ez egy mission impossible. Van neki egy lánya, akit szeressen, úgyhogy nem hagytam magára :). Ennek köszönhetően fél órát töltöttem náluk, és a másnapi meghívásra egész eredetien nemet mondtam :).
Aztán ott van ugye apai nagymamám is, aki az utóbbi pár alkalommal csak panaszból állt, és mély bocsánatkérésből, amiért nem tud nekem semmit adni. Kérte a fene erre. Két mondatból megtudta, hogy jól vagyok, és sokat keresek, és ez elég volt ahhoz, hogy letudjunk engem, és panaszkodhasson tovább. Aztán utolsó nap már nem bírtam tovább cérnával, kicsit kiosztottam szegényt. Tudom, ez nem szép egy idős hölggyel szemben, csak már kicsit sok volt. A másik kedvencem, mikor azt mondja, hogy szegény apám, mennyire rossz helyzetben van...na, ilyenkor szoktam menekülni tőle :).
A másik oldal viszont jó, mint mindig. Ők a családom :). Mondjuk unokatestvérem férjét leköcsögöztem (mivel az), de ő nem vér szerinti rokon :D.
Na jó, mielőtt azt a benyomást kelteném, hogy hú de tökéletes vagyok, mert mindenkit kiosztottam, elmondanám, nem így gondolom. Ez csak a tisztázás végett :).
Visszajönni megint magányos érzés volt, így pár napba beletelt, mig helyre jöttem, és visszazökkentem.
Jövő hétvégén esküvőbe megyünk, így nemrég ruhapróbát tartottam, hogy beleférek-e még...Bátyus csekkolta, hogy jó-e, meg is jegyezte, hogy van ott anyag :) (hát remek), de nagyon elegáns, mehetek :). Csak az a gond, hogy állva még elvagyok, de ha le kell ülni :D. Hú, nagyon bele kell húznom, ez a fogadásos torna jó dolog, csak még nincs látszata, pedig le kell gyűrnöm az effajta megjegyzéseket :).  Tegnap kaptam is egy új otthoni kínzószert, taposógép formájában, aminek igen örülök, mert egész kellemesen el lehet tölteni rajta 40 percet, akár filmnézéssel ötvözve :). Akit érdekel, jöhet edzeni :D. (úgy érzem egyetlen ilyen ember se lesz :D).
Szóval nagyjából ennyi történt az elmúlt időszakban. Úgyhogy most el is köszönök, szerintem karácsonyig írok még :D.

Dark weekend :)

Na, ha már itt vagyok, akkor írok a hétvégéről is :).
Nagyon vártam a szombatot, mert meghívtam J.-t ebédre, és tök izgatott voltam. Fél 12-kor találkoztunk körút-baross sarkán, mert hát ugye egy kis mozgás kell a jól megérdemelt ebéd előtt :).
Mindig nehéz nekem elsőre az angol, azaz hogy átálljak az angol gondolkodásra. Így a beszélgetések elején általában csak hallgatok, és bólogatok nagyokat, majd valamennyi idő elteltével elkezdek én is beszélni :). Így volt ez most is, mert hát miért is lett volna másképpen :). Felsétáltunk a várba, bár a duna pest felőli oldalán, mikor megmutattam hová megyünk, közölte: hogy szép az innen is :). Szegény, nem irigylem, jó kis távokat kell teljesítenie miattam :). Erre mondta "apám", hogy ha ezt vele tettem volna, és nem tudna bringázni, tuti megtanulna, mert úgy hamarabb menekülhetne tőlem :D. Nem is értem :D.
Viszont a halászbástyánál már J. is örült, hogy rávettem a túrára, mert nagyon tetszett neki a kilátás. Készült is néhány jó kép róla :).
Aztán a hazafele tartó sétán már nemcsak én hallgattam, hanem ő is, a fáradtságtól :D.
Az ebéd kellemes volt, meg a pihenés is utána, szerintem azt élvezte a legjobban :D. Bár a darts is nagyon bejött neki, nem kicsit örült, amikor megnyert egy-egy játékot :).
Különleges, és szép napot töltöttünk együtt, örülök neki :).

Inez bébi

Ezt meg kell osztanom, mert annyira szép volt :).
Inezke iszonyat csintalan, és folyton felszökik hozzám, amivel nem kicsit borítja ki anyut, mert folyton utána kell járkálnia. Ez történt az előbb is. Inez feljött, anyu utána. Aztán mikor végre ölbe vette, hogy levigye, ismét elkezdte magyarázni neki, hogy nem jöhet fel, mert nekünk dolgozni, kell, de ha hátra akar jönni az irodába, akkor maradhat lent Mariannál. Erre mondja Inez: de én szeretem a Kingát! Nagyon szép pillanat volt :).

Nagyon meleg hétvége

Pénteken ismét FNS-en voltunk Antival. Már szerintem van vagy két éve, hogy nem mentem ki, így gyakorlatilag ez újszerű élményként hatott. Összesen 74-en voltunk, ebből Antin kívül 2 embert ismertem. Kettőt. Mondom kik ezek? Te jó ég! Hol van a régi jól megszokott csapat, hol vagyunk mi??? :D.
Elég suhanc banda volt, árkádok alatt fújták a sípot (elég fül süketító volt), aztán meg a szabad itt egy hej kérdésre csoportosan ordították: hej! Na, ekkor néztünk össze Antival, és mentünk el balra ott, ahol ők tovább mentek egyenesen :). Visszafele nagy kört tettünk meg, azt hittem meghalok, de ha nem, legalább a tüdőmet kiköpöm. Végig fölfele a Mom-ig, atyaég! Amúgy is utálom a felfelé meneteket! Viszont tök érdekes volt újra azon a környéken járni. Érdekes, de nem rossz. Pedig...
Szombaton nyugodt szívvel aludtam fél 10-ig, mondom Anti úgyis dolgozik, így nem lesz bringatúra. Erre öcsém fél 11-kor ír, hogy végzett, megyünk szentendrére? Remek. Még ezer dolgom volt, ráadásul 5-re újpestre igértem magam, így mondom ekkora túra nem fér bele, de egy megyeri igen. Így az lett belőle.
Tegnap meg bepótoltuk elmaradt Szentendreit. Megálltunk fagyizni, majd mikor tovább akartunk indulni, észrevettem, hogy már megint kilyukadt a belsőm. Így gyalogoltunk pár kilométert, mire végre sikerült új belsőt találni, majd kútnál felfújni. Szeretem az izgalmakat :). Aztán visszaérve pestre, nem éreztük még fáradtnak magunkat, így még lementünk az M0-ig, majd csepel irányából vissza. Tök jó kis kör volt, egyedül az volt rossz, hogy a víz percek alatt megmelegedett, és csapot azért nem lehet túl gyakran találni, így eléggé kitikkadtunk két csap között. De szuper nap volt, jól éreztem magam :). Köszi Anti :).

Ennyire meghatározó lenne a születésünk?

Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a gyermek lelki, szellemi fejlődése a születéssel kezdődik, még akkor is, ha biológiailag hoz magával dolgokat, tiszta lappal indul. Ébredése az anyja méhén kívül történik meg.

Egyre több olyan történet kap azonban nyilvánosságot, amely megdönteni látszik a feltételezést. Olyan történetek, amelyek azt igazolhatják, a baba már a méhben érzékeli mindazt a lelki, szellemi gondoskodást, amellyel édesanyja és környezete körbeveszi őt. Így a kicsi azzal is tökéletesen tisztában lehet, hogy szülei várták-e az érkezését, vagy ellenkezőleg. Esetleg kényszerpályára állítja őket a gyermek fogantatása, és a léte már az édesanyja pocakjában is problémákat, esetleg konfliktusokat indított el.

Pszichés csatorna?
Akad, aki szerint mindennek teljesen egyszerű a magyarázata, és nem kell láthatatlan, pszichés csatornákat rajzolnunk oda, ahol nincs, hiszen az édesanya érzelmi folyamatai, akár öröm, akár bánat éri, hatással van szervezetére és a kicsi anyja hormonális változásait érzékeli csupán, de tudatába nem égnek bele pontos információk. Más azonban úgy véli, ennél bonyolultabb a helyzet, és puszta biológiával nem lehet magyarázni a baba magatartását, amellyel egy-egy számára valójában "ismeretlen" személy jelenlétére reagál.

Anikó, 34 éves, kereskedő
"Bence ma már kétéves, és amikor még csak vártam őt, meglehetősen sok konfliktusom volt a testvéremmel. Szüleink a teherbeesésem előtt haltak meg egy autóbalesetben, és az örökség szétosztása nem ment simán. Én sokat sírtam, és a bátyámmal való minden találkozás előtt már remegett a gyomrom. Ráadásul a testvérem nem volt tekintettel az állapotomra, olykor ordibált is velem, próbált megfélemlíteni. Megszületett Bence és én nem is találkoztam a testvéremmel egy évig, amikor mégis felhívott, hogy szeretne békülni, meglátogat minket. Bence előtte nem látta soha a nagybátyját, és mégis, amikor az belépett az ajtón, a baba rettegve bújt a karomba. Soha nem láttam még félni ennyire a fiamat. Szinte belém olvadt, zokogott, pedig egyébként kiegyensúlyozott és kifejezetten nyugodtan szokott reagálni új emberekre, főleg úgy, ha a közelében vagyok. A bátyámtól azonban egyértelműen rettegett. Később sokat beszélgettünk erről a férjemmel, hogy hátha csak elcsípett valami kellemetlen megjegyzést az egyéves gyerek, de ahogy visszapergettük a napokat, mindketten úgy emlékeztünk, hogy Bence előtt nem ejtettünk szót a testvéremről."
Apa (is) csak egy van
Az sem magyarázható hormonális folyamatokkal, hogy a baba nemcsak édesanyját, de édesapját is felismeri, hiszen erre talán az a legkézenfekvőbb példa, hogy az újszülött az anyuka mellett az édesapja tenyerén, vállán vagy esetleg a hangjára nyugszik meg a leggyorsabban.
Amennyiben hitelesnek fogadjuk el a felvetést, és bizalmat szavazunk azoknak a történeteknek, illetve azoknak a beszámolóknak, amelyek regressziós hipnózisban felidézett magzatkori, illetve születésélményeket mesélnek el, akkor felmerülhet a gondolat, hogy mindez tudatosan irányítható. Vagyis a továbbiakban nem feltétlenül kell a véletlenre bízni a szeretetkapcsolat alakítását (sem), hiszen már az utód magzatkorában mód nyílik arra, hogy édesanyjával, édesapjával, testvéreivel, nagyszülőkkel egy láthatatlan csatornán ugyan, de kommunikáljon.

András, 26 éves, joghallgató:
"Egy kicsit mindig érzékenyebb voltam, mint a testvéreim, talán azért, mert mire megszülettem, édesapám meghalt. Születésem előtt néhány nappal vitte el egy betegség, de addig - anyám úgy mesélte - nagyon sokat volt mellettem. Úgy szokott elaludni, hogy édesanyám hasát és benne engem simogatott. Ő akkor már tudta, hogy nem fog soha látni engem.
Olyan ötéves lehettem, amikor egy régi kazettát találtam egy fiók mélyén. Kíváncsi voltam és elég ügyes is ahhoz, hogy berakjam a magnóba. Anyám úgy talált rám, hogy feküdtem a földön és zokogtam. A kazettáról apám hangja szólt, ő sokat írt, a munkájához készített hanganyagot, de persze én 'valójában' nem hallhattam soha a hangját, anyám meg el is felejtette, hogy van az a kazetta. Mégis, amikor anyám rám talált, akkor zokogva annyit mondtam: én ezt a hangot ismerem, ismerem, ismerem... ez apa hangja."
Máskor éppen a méhen belüli élmények vagy a születésélmények adhatnak magyarázatot egyébként nehezen feltérképezhető "betegségekre" vagy akár a személyiség torzulására:
Zsuzsa, 39 éves, tanítónő:
"Mindig is féltem a szűk, zárt helyektől. Egy-egy alagút valósággal pánikba tudott ejteni, és az ausztriai síelésről is azért mondtam le, mert képtelen voltam a hegyek között, alagutakon átvezető utat bevállalni. Sokáig nem tudtam, miért, aztán egyszer hallottam, hogy a nehéz születés, a szülőcsatornába való 'beragadás' véshet be ilyen félelmeket. Azt tudtam, hogy a születésem nem volt egyszerű, de kíváncsi voltam, valójában ez lehet-e az ok. Szakemberhez fordultam és regressziós hipnózisban egyre mélyebbre merültem, nemcsak a születésig, hanem egészen a magzatlétig. Ha létezik csodahely a világon, az akkor az édesanyák méhe. Éreztem, ahogy ringat, ölel, véd engem. Éreztem anyukám szeretetét, éreztem, amikor édesapám megölelte őt, vagy megsimogatott engem. Éreztem erős kezét anyám bőrén, szövetein, a magzatvízen át.
Néha a testvérem hangját is hallottam. Részese voltam mindennek, amiben anyám és a családom benne volt. Anyám álmait is láttam, ahogy azt is éreztem, hogy fél a szüléstől. Én azt hiszem, nem féltem addig, amíg nem éreztem meg anyám félelmét. Nem akartam, hogy féljen, és valójában olyan nagyon nem is akartam előbújni. Ahhoz túlságosan jó dolgom volt. Amikor mégis elindult a folyamat, én ellenálltam. Tulajdonképpen szó szerint hátat fordítottam a születésnek. Be is ragadtam a szülőcsatornába. Iszonyatosan megijedtem, és fájt mindenem. Mozdulni sem bírtam, egyszerre fájt a saját testem, de éreztem anyám iszonyatos szenvedését is. Nos, én ma már biztos vagyok benne, hogy születésem fájdalmas, rémítő élménye miatt pánikolok. Egyszerűen csak reagál az idegrendszerem a párhuzamra." 

Az utolsó történetet a benne szereplő fiatal lány egy barátnője mesélte el nekünk, éppen azért, hogy ráébredjünk, a méhen belül is védeni kell a kicsik fizikai jóléte mellett a lelküket is:
"Anna 25 éves,de a mai napig a szüleivel él. Anna pici kora óta verseket és novellákat ír. Stílusa gyönyörű, a tartalom pedig üt. Anna minden írása az elmúlásról szól. A halált táncolja, toporogja körbe-körbe, újra meg újra. Csalogatja a halált, barátkozik a halállal, kigúnyolja a halált. Sokat foglalkoztatja mások halálának a kérdése, de még többet a sajátja. Sokáig nem értettem, miért. Aztán egy alkalommal, Anna családjából valaki elárulta, hogy amikor Annával volt állapotos az anyukája, akkor megpróbálta megölni magát, magukat. Gyógyszereket vett be, és hetekig kómában volt. Anna meg a méhében küzdött az életéért.
Meggyőződésem, hogy Anna szürrealisztikus, hátborzongató irodalmi ízlésének, műveinek hátterében magzati élmény állhat: a meg nem születés, a meg nem halás peremén egyensúlyozott az a csöppnyi lény hetekig... és mindaz, amit ma, felnőttként papírra vet, akkori élményeinek fájdalmas lenyomata csupán."

Kornél és Dixie

Tata szólt már hétvégén, hogy csütörtökön fellépnek a Bem-ben. Jól van, sokadik hívás után most végre el tudok menni. 8-kor kezdenek, mondom jó, a pontosság híveként ugye ott vagyok 8-ra. Előtte mondjuk kisebb köröket tettem a második ker(t)ben, de kit érdekel, 20 perc után végre találtam parkoló helyet. Na jó, nem :). Mármint de, találtam, csak nem 20 perc után :). Huh, ezt jól körbeírtam :).
Szóval odaérek 8-ra, nem sokkal később megjöttek Székiék is. A kezdés csak 35 perccel csúszott el, legalább kényelmesen ülve tudtunk beszélgetni az élet nagy dolgairól :D. Aztán elkezdődött. Az első két szám nagyon tetszett mindhármunknak, majd egy térdnadrágos, farmer inges csávó (merthogy az volt) bevágtatott előre, és nulla ritmusérzékkel táncolni kezdett, nagyon ügyelve arra, hogy a kezében levő sör ki nem ömöljön...Dettivel egymásra néztünk, és hát nevetés, ugye. Még énekelt is a gyerek, de szerencsére a mikrofon nem nála volt...aztán egyre furcsább alakok jelentek meg; később rájöttünk, mindenki zombi. Atyaég, milyen arcok voltak! :).Fél karja tele tetoválva a csajnak, és úgy táncol, mint aki be van szívva (lehet, hogy be volt), a másik valami nadrágra felvett valami ruhát, arra farmer kabátot, kezében sör, fülében valami hippi fülbevaló, harmadik mintha zárt osztályról kapott volna kimenőt, sőt, még Zara is ott volt, akinek az első oroszlán ordításánál Detti azért rákérdezett, hogy ugye ártalmatlan???. Na mondjuk hozzátenném, hogy a zene a második szám után olyan depresszívvé vált, hogy ha kés van előttem, tuti használom, így jobbnak láttuk, ha inkább a dunaparton sétálunk, amig véget nem ér :D. Így is lett, lementünk, és tök jót dumáltunk. 10-re visszamentünk, mert megígértem a Tatának, hogy hazaviszem (és kirakom a vitrinbe ). Így is lett, marha jó volt, mert a rádióban a "Részegen ki visz majd haza" ment, amit lehúzott ablakból mindketten teli torokból üvöltöttünk (egyikünknek sincs jó hangja), és vicces volt, ahogy a járókelők néztek ránk :D. Legalábbis számomra, ők biztosan másképp gondolták :).
Ha a zenét leszámítjuk, tök jó kis este volt :D.