Nagyon meleg hétvége

Pénteken ismét FNS-en voltunk Antival. Már szerintem van vagy két éve, hogy nem mentem ki, így gyakorlatilag ez újszerű élményként hatott. Összesen 74-en voltunk, ebből Antin kívül 2 embert ismertem. Kettőt. Mondom kik ezek? Te jó ég! Hol van a régi jól megszokott csapat, hol vagyunk mi??? :D.
Elég suhanc banda volt, árkádok alatt fújták a sípot (elég fül süketító volt), aztán meg a szabad itt egy hej kérdésre csoportosan ordították: hej! Na, ekkor néztünk össze Antival, és mentünk el balra ott, ahol ők tovább mentek egyenesen :). Visszafele nagy kört tettünk meg, azt hittem meghalok, de ha nem, legalább a tüdőmet kiköpöm. Végig fölfele a Mom-ig, atyaég! Amúgy is utálom a felfelé meneteket! Viszont tök érdekes volt újra azon a környéken járni. Érdekes, de nem rossz. Pedig...
Szombaton nyugodt szívvel aludtam fél 10-ig, mondom Anti úgyis dolgozik, így nem lesz bringatúra. Erre öcsém fél 11-kor ír, hogy végzett, megyünk szentendrére? Remek. Még ezer dolgom volt, ráadásul 5-re újpestre igértem magam, így mondom ekkora túra nem fér bele, de egy megyeri igen. Így az lett belőle.
Tegnap meg bepótoltuk elmaradt Szentendreit. Megálltunk fagyizni, majd mikor tovább akartunk indulni, észrevettem, hogy már megint kilyukadt a belsőm. Így gyalogoltunk pár kilométert, mire végre sikerült új belsőt találni, majd kútnál felfújni. Szeretem az izgalmakat :). Aztán visszaérve pestre, nem éreztük még fáradtnak magunkat, így még lementünk az M0-ig, majd csepel irányából vissza. Tök jó kis kör volt, egyedül az volt rossz, hogy a víz percek alatt megmelegedett, és csapot azért nem lehet túl gyakran találni, így eléggé kitikkadtunk két csap között. De szuper nap volt, jól éreztem magam :). Köszi Anti :).

Ennyire meghatározó lenne a születésünk?

Sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy a gyermek lelki, szellemi fejlődése a születéssel kezdődik, még akkor is, ha biológiailag hoz magával dolgokat, tiszta lappal indul. Ébredése az anyja méhén kívül történik meg.

Egyre több olyan történet kap azonban nyilvánosságot, amely megdönteni látszik a feltételezést. Olyan történetek, amelyek azt igazolhatják, a baba már a méhben érzékeli mindazt a lelki, szellemi gondoskodást, amellyel édesanyja és környezete körbeveszi őt. Így a kicsi azzal is tökéletesen tisztában lehet, hogy szülei várták-e az érkezését, vagy ellenkezőleg. Esetleg kényszerpályára állítja őket a gyermek fogantatása, és a léte már az édesanyja pocakjában is problémákat, esetleg konfliktusokat indított el.

Pszichés csatorna?
Akad, aki szerint mindennek teljesen egyszerű a magyarázata, és nem kell láthatatlan, pszichés csatornákat rajzolnunk oda, ahol nincs, hiszen az édesanya érzelmi folyamatai, akár öröm, akár bánat éri, hatással van szervezetére és a kicsi anyja hormonális változásait érzékeli csupán, de tudatába nem égnek bele pontos információk. Más azonban úgy véli, ennél bonyolultabb a helyzet, és puszta biológiával nem lehet magyarázni a baba magatartását, amellyel egy-egy számára valójában "ismeretlen" személy jelenlétére reagál.

Anikó, 34 éves, kereskedő
"Bence ma már kétéves, és amikor még csak vártam őt, meglehetősen sok konfliktusom volt a testvéremmel. Szüleink a teherbeesésem előtt haltak meg egy autóbalesetben, és az örökség szétosztása nem ment simán. Én sokat sírtam, és a bátyámmal való minden találkozás előtt már remegett a gyomrom. Ráadásul a testvérem nem volt tekintettel az állapotomra, olykor ordibált is velem, próbált megfélemlíteni. Megszületett Bence és én nem is találkoztam a testvéremmel egy évig, amikor mégis felhívott, hogy szeretne békülni, meglátogat minket. Bence előtte nem látta soha a nagybátyját, és mégis, amikor az belépett az ajtón, a baba rettegve bújt a karomba. Soha nem láttam még félni ennyire a fiamat. Szinte belém olvadt, zokogott, pedig egyébként kiegyensúlyozott és kifejezetten nyugodtan szokott reagálni új emberekre, főleg úgy, ha a közelében vagyok. A bátyámtól azonban egyértelműen rettegett. Később sokat beszélgettünk erről a férjemmel, hogy hátha csak elcsípett valami kellemetlen megjegyzést az egyéves gyerek, de ahogy visszapergettük a napokat, mindketten úgy emlékeztünk, hogy Bence előtt nem ejtettünk szót a testvéremről."
Apa (is) csak egy van
Az sem magyarázható hormonális folyamatokkal, hogy a baba nemcsak édesanyját, de édesapját is felismeri, hiszen erre talán az a legkézenfekvőbb példa, hogy az újszülött az anyuka mellett az édesapja tenyerén, vállán vagy esetleg a hangjára nyugszik meg a leggyorsabban.
Amennyiben hitelesnek fogadjuk el a felvetést, és bizalmat szavazunk azoknak a történeteknek, illetve azoknak a beszámolóknak, amelyek regressziós hipnózisban felidézett magzatkori, illetve születésélményeket mesélnek el, akkor felmerülhet a gondolat, hogy mindez tudatosan irányítható. Vagyis a továbbiakban nem feltétlenül kell a véletlenre bízni a szeretetkapcsolat alakítását (sem), hiszen már az utód magzatkorában mód nyílik arra, hogy édesanyjával, édesapjával, testvéreivel, nagyszülőkkel egy láthatatlan csatornán ugyan, de kommunikáljon.

András, 26 éves, joghallgató:
"Egy kicsit mindig érzékenyebb voltam, mint a testvéreim, talán azért, mert mire megszülettem, édesapám meghalt. Születésem előtt néhány nappal vitte el egy betegség, de addig - anyám úgy mesélte - nagyon sokat volt mellettem. Úgy szokott elaludni, hogy édesanyám hasát és benne engem simogatott. Ő akkor már tudta, hogy nem fog soha látni engem.
Olyan ötéves lehettem, amikor egy régi kazettát találtam egy fiók mélyén. Kíváncsi voltam és elég ügyes is ahhoz, hogy berakjam a magnóba. Anyám úgy talált rám, hogy feküdtem a földön és zokogtam. A kazettáról apám hangja szólt, ő sokat írt, a munkájához készített hanganyagot, de persze én 'valójában' nem hallhattam soha a hangját, anyám meg el is felejtette, hogy van az a kazetta. Mégis, amikor anyám rám talált, akkor zokogva annyit mondtam: én ezt a hangot ismerem, ismerem, ismerem... ez apa hangja."
Máskor éppen a méhen belüli élmények vagy a születésélmények adhatnak magyarázatot egyébként nehezen feltérképezhető "betegségekre" vagy akár a személyiség torzulására:
Zsuzsa, 39 éves, tanítónő:
"Mindig is féltem a szűk, zárt helyektől. Egy-egy alagút valósággal pánikba tudott ejteni, és az ausztriai síelésről is azért mondtam le, mert képtelen voltam a hegyek között, alagutakon átvezető utat bevállalni. Sokáig nem tudtam, miért, aztán egyszer hallottam, hogy a nehéz születés, a szülőcsatornába való 'beragadás' véshet be ilyen félelmeket. Azt tudtam, hogy a születésem nem volt egyszerű, de kíváncsi voltam, valójában ez lehet-e az ok. Szakemberhez fordultam és regressziós hipnózisban egyre mélyebbre merültem, nemcsak a születésig, hanem egészen a magzatlétig. Ha létezik csodahely a világon, az akkor az édesanyák méhe. Éreztem, ahogy ringat, ölel, véd engem. Éreztem anyukám szeretetét, éreztem, amikor édesapám megölelte őt, vagy megsimogatott engem. Éreztem erős kezét anyám bőrén, szövetein, a magzatvízen át.
Néha a testvérem hangját is hallottam. Részese voltam mindennek, amiben anyám és a családom benne volt. Anyám álmait is láttam, ahogy azt is éreztem, hogy fél a szüléstől. Én azt hiszem, nem féltem addig, amíg nem éreztem meg anyám félelmét. Nem akartam, hogy féljen, és valójában olyan nagyon nem is akartam előbújni. Ahhoz túlságosan jó dolgom volt. Amikor mégis elindult a folyamat, én ellenálltam. Tulajdonképpen szó szerint hátat fordítottam a születésnek. Be is ragadtam a szülőcsatornába. Iszonyatosan megijedtem, és fájt mindenem. Mozdulni sem bírtam, egyszerre fájt a saját testem, de éreztem anyám iszonyatos szenvedését is. Nos, én ma már biztos vagyok benne, hogy születésem fájdalmas, rémítő élménye miatt pánikolok. Egyszerűen csak reagál az idegrendszerem a párhuzamra." 

Az utolsó történetet a benne szereplő fiatal lány egy barátnője mesélte el nekünk, éppen azért, hogy ráébredjünk, a méhen belül is védeni kell a kicsik fizikai jóléte mellett a lelküket is:
"Anna 25 éves,de a mai napig a szüleivel él. Anna pici kora óta verseket és novellákat ír. Stílusa gyönyörű, a tartalom pedig üt. Anna minden írása az elmúlásról szól. A halált táncolja, toporogja körbe-körbe, újra meg újra. Csalogatja a halált, barátkozik a halállal, kigúnyolja a halált. Sokat foglalkoztatja mások halálának a kérdése, de még többet a sajátja. Sokáig nem értettem, miért. Aztán egy alkalommal, Anna családjából valaki elárulta, hogy amikor Annával volt állapotos az anyukája, akkor megpróbálta megölni magát, magukat. Gyógyszereket vett be, és hetekig kómában volt. Anna meg a méhében küzdött az életéért.
Meggyőződésem, hogy Anna szürrealisztikus, hátborzongató irodalmi ízlésének, műveinek hátterében magzati élmény állhat: a meg nem születés, a meg nem halás peremén egyensúlyozott az a csöppnyi lény hetekig... és mindaz, amit ma, felnőttként papírra vet, akkori élményeinek fájdalmas lenyomata csupán."

Kornél és Dixie

Tata szólt már hétvégén, hogy csütörtökön fellépnek a Bem-ben. Jól van, sokadik hívás után most végre el tudok menni. 8-kor kezdenek, mondom jó, a pontosság híveként ugye ott vagyok 8-ra. Előtte mondjuk kisebb köröket tettem a második ker(t)ben, de kit érdekel, 20 perc után végre találtam parkoló helyet. Na jó, nem :). Mármint de, találtam, csak nem 20 perc után :). Huh, ezt jól körbeírtam :).
Szóval odaérek 8-ra, nem sokkal később megjöttek Székiék is. A kezdés csak 35 perccel csúszott el, legalább kényelmesen ülve tudtunk beszélgetni az élet nagy dolgairól :D. Aztán elkezdődött. Az első két szám nagyon tetszett mindhármunknak, majd egy térdnadrágos, farmer inges csávó (merthogy az volt) bevágtatott előre, és nulla ritmusérzékkel táncolni kezdett, nagyon ügyelve arra, hogy a kezében levő sör ki nem ömöljön...Dettivel egymásra néztünk, és hát nevetés, ugye. Még énekelt is a gyerek, de szerencsére a mikrofon nem nála volt...aztán egyre furcsább alakok jelentek meg; később rájöttünk, mindenki zombi. Atyaég, milyen arcok voltak! :).Fél karja tele tetoválva a csajnak, és úgy táncol, mint aki be van szívva (lehet, hogy be volt), a másik valami nadrágra felvett valami ruhát, arra farmer kabátot, kezében sör, fülében valami hippi fülbevaló, harmadik mintha zárt osztályról kapott volna kimenőt, sőt, még Zara is ott volt, akinek az első oroszlán ordításánál Detti azért rákérdezett, hogy ugye ártalmatlan???. Na mondjuk hozzátenném, hogy a zene a második szám után olyan depresszívvé vált, hogy ha kés van előttem, tuti használom, így jobbnak láttuk, ha inkább a dunaparton sétálunk, amig véget nem ér :D. Így is lett, lementünk, és tök jót dumáltunk. 10-re visszamentünk, mert megígértem a Tatának, hogy hazaviszem (és kirakom a vitrinbe ). Így is lett, marha jó volt, mert a rádióban a "Részegen ki visz majd haza" ment, amit lehúzott ablakból mindketten teli torokból üvöltöttünk (egyikünknek sincs jó hangja), és vicces volt, ahogy a járókelők néztek ránk :D. Legalábbis számomra, ők biztosan másképp gondolták :).
Ha a zenét leszámítjuk, tök jó kis este volt :D.

Még mélyebb sebek...

Eni barátnőm megkért, hozzak el neki valami 25 kg-os mosószódát egyik bioboltból. Persze, mondtam, szívesen. Cím: Kiss János altábornagy u. 35. Mi van??? Na neeee!!! Ott lakik VZG! A gondolat, hogy esetleg összefuthatok vele, iszonyatos feszültséget keltett bennem. Az az ember semmilyen szinten nem érdekel, mégis érzem, hogy még mindig van bennem düh irányában. Ez de komoly...én meg azt hittem, le van tudva. Pedig tényleg nem haragszom rá, de úgy látom a sebek még mindig képesek felszakadni. Szerencsére azért megoldódott a helyzet, "apám" elmegy, és megveszi helyettem, így nekem nem kell odamennem, elég lesz csak a hatodik kerületbe elvinnem. Huh, micsoda megkönnyebbülés. Persze azért jön a kérdés, hogy ha nincsenek véletlenek, miért kellett ez? Talán azért, hogy végleg lezárjam? De még nem vagyok készen, úgy látom...

És igen

Múlt héten egész végig kapart a torkom. Hülye légkondi miatt kezdődött, aztán a szombati strand még picit rátett az egészre. Na persze én se voltam kismiska, mert kedden azért elmentem futni...én marha, alig aludtam valamit aznap éjjel, annyiszor felkeltem köhögni...de még ebből sem tanultam...
Péntek éjjel is ugyanez volt, éjjel 3-kor elég közel álltam ahhoz, hogy lemondjam a másnapi kirándulást. Aztán imádkoztam, hogy múljon már el ez a kaparás. És elmúlt :). Így másnap mondhatni vidáman nekiindultunk a túrának. Erről is elmondhatom, hogy szuper jó volt, az idő remek, a társaság nagyon jól alkalmazkodott egymáshoz a "dolgok" ellenére, tetszett. És persze a lényeg: )

Mondjuk a torkom odáig jutott, hogy bár már nem kapart, de az egész napos nevetéstől estére teljesen elment a hangom, de olyan szinten, hogy csak épp nyikkanni tudtam. Elég nehezen javulok (mondjuk kellett nekem szobabringázni), mert ma már legalább nagyjából lehet érteni, amit mondok, viszont nagyon messze állok még attól, hogy normálisan szólni tudjak...jó kis hangszálgyulladás.

Sport szombat

Tök jó volt ez a szombati nap! :)
6.20- kor keltem, 7-re kikoriztam Orczy kertbe; Tata már várt rám, kori be a kocsiba, és mentünk futni. Rólam köztudott, hogy nem igazán bírom, hülyén veszem a levegőt, megfájdul a tüdőm, és leállok. Erre most, nekiindulunk, se perc alatt lefutjuk (azaz inkább kocogásnak nevezném) az első kört, aztán a másodikat, harmadikat, kutya bajom, levegő oké, egyre jobb a kedvem, így eldöntöttem, hogy hét kör jut az első alkalomra, azt teljesítenem kell. Így hát meg is csináltam. Egy pihenő kört mondjuk beiktattam, így nekem a vége megszakítással 7 lett (2,8 km), Tatának meg 9 (3,6 km). Aztán hazakoriztam, és reggeliztem. Kaja ilyen jól nekem ezer éve nem esett!!!
Aztán gyorsan elkészültem, mert 9-kor meg indulás volt leányfalura. El is indultam 9-kor itthonról, Istvánnal Árpád- Váci sarkon találkoztunk. Mivel volt kilométer órája kiderült, hogy 35 km az út csak oda, így bringából ismét meg volt a 70, s ott még strandra is bementünk, úgyhogy egy kis úszkálás is jutott aznapra.
Miután hazaértem úgy éreztem, nem sok kedvem van már egy sétához, de egy jó zuhany felfrissített, így elmentünk a Feneketlen tóhoz, és sétáltunk pár kört, miközben sikerült annyit nevetnem, hogy a végén már nagyon-nagyon fájt az arcom! Eszméletlen jó este volt, nagyon örülök, hogy nem otthon ülősre redukáltam le :).

Egri csillagok

Jé, elmondhatom magamról, hogy tehetség lettem :). Kiscsillag :D. Méghozzá egri :). Befejeztem :D.
Szombat hajnalban 7-kor elindultunk Egerbe. Széki ment a lányokhoz, Detti vele, én meg velük. Mint a piramis :D. Mégse fejeztem be. Á, hülye vagyok, na :D.
Szóval épp hogy odaértünk időre, ki lett rakva a szűrünk a várnál, aztán uccu, ha már ott vagyunk, vegyük is be :). Be is vettük :).Mármint a várat :D. A korán érkezés hatalmas előnye volt, hogy megnézhettük a kihalt várat, mert a jegyszedőn és őrön kívül talán még két embert sikerült látni :). Nem is baj, nem szeretjük a tömegnyomort. A tömeg gyomort :D. Se szeretjük. Pedig ma még nem is ittam. Vagy csak nem tudok róla? :). Ez már gáz...bután gáz. Bután. Érted!!! :D. Jó ha igen, mert én nem, de már szégyellem magam :).
Szóval sétáltunk a várban, meg ugráltunk, meg csodáltuk a kilátást, de úgy, mintha még sose láttuk volna! Holott...:). Voltak árusok, tök megtisztelő, hogy kettőnk miatt kirakták a portékát :D. Vettem is egy színes pörgettyűt, ami lenyűgözött, de be kell vallanom ott sokkal szebb volt, mint nálam a lakásban...

 

Aztán mikor megtaláltuk azt a feliratot, hogy az egri vár az egrieké, akkor megsértődtünk. Ez milyen már? El is húztunk, mint a vadlibák, tudod ki marad ezek után! Mondjuk legjobbkor, egy csapat cserfes szájú kölyök épp akkor jött befelé. Hú, micsoda hangzavar volt! Amig ki nem jöttünk, mert aztán nem hallottak engem :D.
Na, és egy találós kérdés: mit csinál két nő egy városban ráérős szabad idejében? Nos? Nem, nem olvas és/vagy beszélget egy padon ülve! Mikor ennyi bolt nyitva van?! Azon szurkoltunk Gábor ne jöjjön még :D. Vettem sálat, nagyon szép, lila, meg zöld, meg fehér, meg virágos, ó annyira tetszik! :). Meg szoknyát is találtam, igaz nem azt néztem ki, de mivel épp hozták, hát meg kellett ragadni az alkalmat.Meg a szoknyát :) Nagyon vagány, hétköznapra is jó, meg akár alkalomra is. Persze attól függ milyenre :D. Aztán mire épp elfáradtunk és megebédeltünk, megjött Gábor, s indultunk haza. Jó punnyadtak voltunk!De nagyon örülök, hogy hívtak, s ilyen szép napunk volt :).